Május 25-e volt az egykori szocialista Jugoszlávia egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, az Ifjúság napja, amikor is tömegek ünnepelték az örökös elnök, Josip Broz Tito születésének „dicső” napját.
Szüleink és nagyszüleink korosztályának emlékei között még erősen él - a kor iskolai tanítása alapján - hogy Tito elvtárs szerette az ifjúságot, ezért születésének időpontja vált az Ifjúság Napjává, amikor elképesztő nagy felhajtással szervezték meg minden nagyobb településen a felvonulásokat, tornajátékokat (slet), és természetesen az ifjúsági stafétát.
Hagyománnyá vált, hogy május 25-én futott be Belgrádba az elnöknek szánt staféta, amely előtte hónapokon keresztül hordoztak az egész nagy ország területén, hogy ezen a napon, színpompás ünnepség keretében a Jugoszláv Néphadsereg stadionban adja át az elnöknek az, aki a legjobban rászolgált erre a „dicsőségre”. Vagyis, a stafétát mindig a "leg-leg" fiatalabb, azaz az év ifjú szocialistája adhatta át, jó egészséget és hosszú életet kívánva a szeretett vezetőnek.
Valójában a Marsall május 7-én született, de miután hatalomra került, megváltoztatták 25-ére, mivel a világháború alatt a németek egy hamis dokumentum alapján 25-én sikertelen merényletet követtek el ellene, más állítások alapján pedig a partizánok tévedésből akkor ünnepelték meg.
A stafétavivés szertartása 42 éven keresztül tartott, 1945-től 1987-ig. Az ötlet kragujevaci ifjúság elgondolásából kiindulva született, akik kitalálták ezt, az egész Jugoszláviát behálózó tömeges stafétafutást. Az első ifjúsági staféta Kumrovecből, Tito szülőfalujából indult, melyen 12.000 gyermek vett részt, 9.000 kilométert tett ki és 15.000 aláírást kapott a fiataloktól a šumadijai régióban. Az eredeti staféta útvonala Zágrábban zárult volna, de hamar döntés született arról, hogy a célvonal a jugoszláv fővárosban, Belgrádba legyen. Ezt követően minden elkövetkező évben más-más helységből, másik köztársaságból indult, megemlékezve menet közben a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek történelmének eseményeiről is.
1950-re már több mint egymillió kisdiák és pionír (úttörő) vett részt a rendezvényen, amely heteken át tartott és minden jugoszláv nagyvárosra kiterjedt. Azokban a hetekben a staféta volt a rádió és a televízió adásainak fő eseményévé, hiszen így a „jugoszlávok” egészen nyomon követhették a staféta útját Kumrovectől Tito kezéig. A stafétát hónapokon keresztül hurcolták Jugoszlávia szerte, gondosan meghatározott, előre kitervelt menetirány szerint. A főstafétát számtalan mellékstaféta is kísérte. Általában fából vagy fémből készültek, ami közös volt bennük, az az ötágú csillag és a staféta végén ábrázolt stilizált láng.
Az első stafétát Mika Tripalo, az akkori jugoszláv ifjúsági szövetség központi bizottságának elnöke adta át.
Az ifjúsági stafétavivés égészen Tito 1980-ban bekövetkezett haláláig töretlenül zajlott. 1980-ban a staféta épp „úton” volt, amikor is az elnök halálhírére, a pálcát azonnal a földre helyezték. Jugoszlávia élete, politikai és ideológiai rendszere is új alapokra helyeződött át. A fő irányvonal a „Posle Tita, Tito” (Tito után is Tito) eszme lett, mely során a személyi kultusz mellett az addigi szokásokat is konzerválták, így folytatódott a staféta, mely a testvériség-egység és Tito elnöknek tett fogadalom szimbólumává vált (Druže Tito, mi ti se kunemo...).
A 80-as évek „változásai” közepette, a staféta iránti lelkesedés és érdeklődés halványult és lelassult. Az egész mozgalom végére a pontot az 1987-es botrány tette. Mint minden addigi évben, országos versenyt hirdettek annak érdekében, hogy megválaszthassák az adott évben a staféta hivatalos plakátját. Az 1987-es győztes egy szlovén művészeti csoport, a Neue Slowenische Kunst (NSK vagy az Új Szlovén Művészet) volt. Az NSK által nyújtott plakát valójában egy régi náci propaganda plakát átdolgozott változata volt, mellyel a csoport célja, Tito személyi kultuszának képmutatására való figyelemfelkeltés volt. A plakátot korrigálták, de ezt s fiaskót tartják azóta az egész mozgalmat lezáró akkordnak, hiszen a megváltozott társadalmi és politikai légkör tekintetében és mondanivalójában teljesen idejétmúlttá vált.
Az utolsó Ifjúság napi ünnepségen a stafétabotot, egy "szélesmosolyú pionírlány", a gnjilanei Rejmonda Bročaj nyújtotta át Haim Rexhepinek, aki akkor állt a jugoszláv ifjúsági szervezet élén.
Az Ifjúság Napja, rendezvényeivel és ünnepi hangulatával az elmúlt rendszer egy olyan sarkalatos pontjává lett, mely sokak fiatalságának meghatározó eseményévé és emlékévé vált, hiszen a ma élő idősebb korosztályok számára jelképezi az elmúlt és önfeledt ifjú éveket.
Megosztás
