Függőségben nem megy...

"Vágyainkon kívül önmagunkból semmi sem érdekel bennünket, de vágyainkat nem mi választjuk. Vágyaink választanak és határoznak meg bennünket, és azon a napon, amelyen e vágyaktól megszabadulva felébredünk, nem győzünk csodálkozni, hogy mit műveltek velünk." (Marcel Jouhandeau)

 

„Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség jelenségének önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke, jelentését a kontextus adja, például a függőség egy csecsemő számára a túlélést teszi lehetővé – ez Fairbairn szóhasználatában az infantilis függőség. Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autisztikus magatartás) alakulnak ki.

A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik.”

 

Nem szeretek más írásokat másolni, kopi-pésztelni, de amikor egy ilyen témakörről kívánok hangosan gondolkodni, a lámpa fényét koncentrálva szükséges a téma felé fordítani. Miért? Először is azért, mert valahol legbelül mindnyájunknak van némi enyhe, vagy olykor erőteljesebb „deviáns viselkedésformája”. Kinek több, kinek kevesebb, de ha belemerülünk egy picit a környezetünk médiatudósított hírvilágába, nyomban kiderül, valami nagyon nem stimmel.

Egy adott „tömörülés” igyekszik élhetőbbé, jobbá, gazdaságilag stabilabbá tenni a szülőföldünket, míg másikak elkezdenek deviánsul viselkedni, amikor egy régebben elhatározott célt – a meg nem nevezett tömörülést szétroncsolni – a világ összes kincséért sem adnák fel.

Ebben a történetben nem számít nekik az sem, hogy ha lassan is, de kezd jobb lenni itt, és ez nem lehet más, mint egyfajta kibontakozni kezdő eredmény, mert az „ő” céljuk nem ez.

És ez az addikció hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyeket és környezetüket is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen.

Ezek a kényszeres viselkedési formák bontakoznak ki MNT üléseken, médiában, sajtótájékoztatókon, sőt egy-egy személyes találkozás alkalmával is...

Hadd gondolkodjak picit hangosabban, és tegyem fel a kérdést, vajon végig gondolták-e az ilyen és ehhez hasonló csoportosulások, hogy a függőségükből fakadó kényszeres viselkedési formájukkal éppen a saját nemzetüknek ártanak? Nem más „tömörülést” roncsolnak, hanem egy egész nemzetet! Ideológiáktól függeni nem biztos, hogy a helyes viselkedési formát eredményezi.

Na igen, de mi a helyes magatartási forma? Véleményem szerint az arra való törekvés, hogy valamiképpen cselekvéssé formáljam a Krisztusi életpéldát, mely magába foglalja a hitet, az elfogadást, a megbocsátást és megbecsülést, és az egymás irányában folyamatosan fennálló és működő kölcsönös szeretetet is. Mivel ez a legtöbbször lehetetlennek tűnő vállalkozás, megtehetem azt is, hogy legalább törekszem ezen Isteni tulajdonságok elérésére és megvalósítására.

Lehetőség ez nemzetünk minden egyes tagja számára. Lehetőség lehet arra, hogy elhagyjuk a nemzetet és a benne levő embert károsító viselkedési formákat, és magunkra öltsük az Isteni akaratból származó embert szerető magatartás minden egyes formáját, és illúziókból valóságot formáljunk magunkban és magunk körül.

Számomra ez nem illúzió, nem megvalósíthatatlan bla-bla-bla! Sokak számára viszont igen. Mert nem ez a cél! Jó lenne kihátrálni abból az érdemben nem is létező világból, mely a vágyaink vezetése alatt erős függőséget okozva darabokra tépné nemzetünket, és felismerni a valódi célt, sőt, részt venni annak eredményesebb elérésében!

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon