Felelősségérzet?

avagy „vezess óvatosan, valaki szeret!”

Immár két éve olvasható a szerbiai autópályák hirdetőtábláin a fenti idézet. Elgondolkodtam rajta, mert hát elég sok oldalú tartalommal bír... Először is, ha a szerbiai (vajdasági) autópályát említjük, rögtön annak minősége vált ki jogos felháborodást, de hát legalább van autópálya. A másik fontos adat a „pályarekordokat” illeti, hiszen már 10 évvel ezelőtt is több járművet állítottak meg 200 km/h-nál nagyobb sebességgel, melyek közül egy „Business-Man Wagen” márkájú autó mintegy 240 km/h-val közlekedett.

És akkor mi van, tehetném fel a kérdést, hiszen bevallom, én is a gyorshajtók közé tartozom. Sőt, a minap az autópályán igyekeztem Verbász felé, és igen, mint mindig, késésben voltam, így gyorsabban mentem a kelleténél.

Egyszerre csak egy NP jelzésű Audi szeretett volna megelőzni, és én ezt segítettem is azzal, hogy kitértem az útjából. De ő nem akart megelőzni, mellém érve lassított, majd valamit mutogatni kezdett. Nem értettem. Ekkor leengedve az ablakot átkiabált.

Nem hallottam mit akar, sőt megijedtem, hogy biztos jelezni kívánja, valami gond van az autómmal. Leengedtem én is az ablakot.

Erre újra átkiabált, kérdezve: „kétszázzal megyünk?” Mondom neki nem, annál azért lassabban.

Erre folytatja a gondolatmenetet, és elárulja a titok nyitját: nem működik a kilométeróra a „négykarikás” autójában, és nem tudja mennyivel megy...

Na ekkor lettem csak ideges! Felhúztam az ablakot, lassítottam, és elengedtem, ne is lássam többé! Vajon normális?

Kicsit azt éreztem én sem vagyok az, mivel két autó nagy sebességgel egymás mellett, lehúzott ablakkal száguld a pályán, miközben beszélgetnek!?

Ilyet én még nem láttam, nem tapasztaltam, mégis egy röpke pillanat alatt résztvevője lettem egy ilyen felelőtlenségnek!

Vezess óvatosan, valaki szeret! Amikor először találkoztam az idézett felirattal, elgondolkodtam. Igaz, kicsit meg-meg mosolyogtam az ötletet, de nem vettem igazán komolyan. Most újra eszembe jutott! És most tényleg mérlegelni kezdtem a saját szokásomat! Ha Szabadkáról Újvidékre megyek, a 100 km-es távot kevesebb mint egy óra alatt teljesítem, még akkor is, ha „csak” 120-szal megyek. De nem. Mert, ha 160-nal vágtatok, nyerek vagy 10 percet...

És valahol itt a baj, bennem is. Elveszteni a felelősségérzetet, megfeledkezni mindenkiről, családról, gyermekről csak azért, hogy 10 perccel, fél órával, vagy akár 1 órával előbb érjek valahova, nem biztos, hogy helyes magatartás. Valaki szeret. Ezt bizonyára mindnyájan tudjuk, de azért nem árt néha emlékeztetni saját magunkat is erre.

Az óvatos vezetés pedig felelősségteljes kellene, hogy legyen, már csak azért is, mert, ha legalább magamért felelősséget érzek, az már fél siker, de érezni a felelősséget a másik ember iránt is, azzal a Teremtő Isten akaratát valósítom meg!

Tervezni tudni kell, és lehet is. Nem csak jövőt, de egy-egy egyszerűnek tűnő utat is. Pár perccel előbb indulni, nem versenyezni az úton, felelősséggel tudni, mikor kell gázt adni, és mikor fékezni. Az autópályánk minőségén mi nem tudunk változtatni, és azon sem, hogy a napokban autópálya letérő felújítási munkálatok címén fizetőkapukat építenek mindenhova, valószínűleg azért, mert nem folyik be elég pénz az autópálya díjakból, melyek toronymagasak így is. Azonban a vezetési szokásainkat meg tudjuk változtatni, legalább azzal, hogy nem alakítunk ki balesetveszélyes helyzeteket. Aki járt már az anyaországi pályákon, tudja, hogy a magyarnak szokása egy lassan közlekedő teherautó mögül „kirobbanni” elénk...  Hát igen, ez van. Ilyenek vagyunk, sőt ezek vagyunk mi.

A felelősségérzetet nagyon könnyen elfelejtő és elveszítő emberek. De mielőtt azt hinné a kedves olvasó, hogy valami nyálas önismereti kurzus egy alkalma akart kibontakozni belőlem, hadd hívjam fel a figyelmet egy kétértelműségre: Valaki szeret! Valakik, akik közel vannak hozzád! Az egyik nincs mindig melletted. A másik viszont igen! Arra kérlek, ezen töprengj picit, ki lehet az, és miért is szeret?    

 

 

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon