Elmúlt a nyár, becsöngettek!

Pixabay/RyanMcGuire

Néhány hete még javában tartott a sokszor kibírhatatlan kánikula. Jó kis nyár volt... Egy-egy napon azt sem tudtam, hova meneküljek a hőségtől. Aztán elérkezett az éves szabadság ideje. Irány egy a tenger. Pedig idén igazából időm és kedvem sem volt hozzá. De elmentünk, legalább a gyerekek miatt, hadd fürödjenek egy jót.

Már az út is izgalmasan alakult, hiszen Zágrábot elhagyva megpillantottam a visszapillantó tükörben egy motoros rendőrt, aki kék fényeit villogtatva iparkodott mögöttünk.

Gondoltam, biztos siet valahova, így félrehúzódva utat adtam neki, hadd menjen, ha siet. De mellém érve határozottan integetett, hogy húzódjak le, álljak meg... Megkérdeztem, mit vétettem, majd hosszas ecsetelgetés után közölte, mintegy 6000 kuna büntetést kell fizetnem... Megpróbáltam gyorsan kiszámolni, vajon mennyi pénz is lehet az, majd villámcsapásként ütött a fejembe az „átszámolt” végösszeg... Micsoda? Elővettem minden tudásom, gondolatom. Biztos úr, ez biztos, hogy nem lehet annyi... Elmagyaráztam neki, hogy gyakorlatilag nem is követtem el semmi szörnyűt, azon kívül, hogy picit gyorsabban vezettem, mint kellett volna. De ő nem engedett. Sőt, nekem szegezett egy kérdést: „Horvátországban ő képviseli a törvényt, és én azt állítom, hogy neki nincs igaza?” Majd sajnálatát fejezte ki, mondva, hogy ő a helyemben szégyenkezne, hogy lelkész létemre követek el szabálysértéseket... Már-már egymás lelkigondozása folyt, amikor azt mondta, rendben van. Tekintettel a hivatásomra elengedi a büntetés egy részét, de 1000 kunát, mintegy 150 eurónyi összeget így is fizetnem kell, majd kiírva a büntetést tovább hajtott.

Gondoltam magamban, ez aztán a jó nyaralás kezdete! De biztos voltam benne, hogy a sokszor igen csak „fincsi” szerb-horvát viszony volt a kiváltó ok. Mondhattam én, hogy magyar vagyok, őt ez nem érdekelte...

Elmúlt a nyaralás, vele elmúlt a nyár is! Beköszöntött az ősz, a hűvös, szeles, csapadékos idő. Pár hete melegem volt, most pedig fázom. Lehet, hogy sokaknak ez így normális, de nekem nem. A vénasszonyok nyarára vágyom, arra, hogy azért egy picit jobb legyen. Az időjárás, de a mindennapi élet is. Valami olyasmire vágyom, ahol nem kell külön elmagyaráznom senkinek sem, hogy attól, hogy szerb táblás autóban ülök, még magyar vagyok. Valami olyanra gondolok, ahol az elért eredményekre mindenki egyhangúan büszke, és nem harap vissza egy-egy siker hallatán, mint valami veszett jószág, csak azért, mert neki nem tetszik... Ilyen volt az én horvát rendőröm és ilyenek vagyunk sokszor mi magunk is.

Elmúlt a nyár, elmúlt a pihenés, a szabadságok ideje. Kipihenve, erőtől duzzadva, fiatalos elánnal támadjuk meg újra egymást. Ki-ki a saját kis kidolgozott módszerével.

De mit tehetünk?

Ha nem akarunk változtatni eddigi módszereinken, hozzáállásunkon, akkor marad a harc. Mindenféle aljasabbnál aljasabb eszközökkel... Pedig ez a szomorkás időjárás megnyugtathatna bennünket, vagy akár elgondolkodtatásra indíthatna...

De ahhoz mi magunk is kellenénk... Nincs mit tenni, becsöngettek az iskolákban, becsöngettek a politikában is! Csak ott gonggal. Olyannal, amelyik jelzi, itt az idő, most kezdődik a menet! Nem egy perc, nem három. Tart egészen karácsonyig, amikor majd pár napig szeretetet színlelünk egymás iránt... Mert elmúlt a nyár, becsöngettek!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon