Az élet védelme... II.

Az élet kezdetén...

A keresztyén egyház az előzőekben idézettek szerint az ókortól szigorúan és következetesen ragaszkodott az élet védelméhez annak kezdetétől, azaz attól a pillanattól fogva, hogy a lélek egyesül a testtel (animatio foetus). Ettől a pillanattól tekinthető az ember olyan lénynek, akibe Isten lelket lehelt és így emberré lett. Különféle vélemények állnak egymással szemben, amikor azt a pillanatot kell meghatározni, amelytől bizonyosan állítható, hogy test és lélek egyesült.

A teológiai mérlegelés azonban az embert nem csak léleknek vagy tudatnak tekinti, hanem testi-lelki egységnek. Az ember mindenestől teremtmény – test, lélek és szellem egysége. Ez megköveteli testi mivoltának védelmét is a kezdetektől fogva. Méltóságát pedig Istentől kapja, minden emberi teljesítmény, s természetesen saját teljesítménye előtt. Az alakulóban levő emberi élet minden szakaszában ezért egy személy, egy ember biológiai előfeltételével és alapjával van dolgunk, nem egy dologról, nem valamiről, nem az anya szervezetének egy szövetéről, vagy jóindulatú daganathoz hasonlítható képződményről.

Eltávolítása vagy megtartása nincs az ember tetszésére bízva. Az élet tisztelete megköveteli a meg nem született élet védelmét, társadalmi elfogadottságát, a védelem minden etikai, jogi, biológiai és szociális feltételével együtt. A magzatról az ember nem rendelkezhet belátása és kedve szerint, ez az evangélikus hit és etika felől nézve is kizárt.

A művi terhesség-megszakítás

A latin abortus (koraszülés) szó az aborior igéből származik, melynek jelentése: lemegy, elhal, idő előtt születik. A magzat idő előtti eltávozása vagy elhalása, a vetélés lehet spontán (abortus spontaneus) vagy művi, ill. mesterséges (abortus artificialis). A művi abortusz másik megjelölése a terhesség-megszakítás, ahol a megszakítás szó nem átmeneti szünetet jelent, mint sok más értelmében, hanem a teljes véget.  Erről a terhesség 12. hetéig szoktak beszélni. A köznapi nyelvben ma már alig használt, ill. kifejezetten az illegális cselekményre használt megfelelője a magzatelhajtás. A terhesség 28. hete után művi koraszülésről (partus praematurus artificialis) kell beszélni, hiszen van esély a magzat életben maradására. Az ókorban igen gyakori volt, hogy az újszülöttek élethez való jogát csak a megszületés után ismerték el. Hippokratész esküje megtiltja orvos közreműködését magzatelhajtásban!!! A Biblia is arról vall, hogy az ember az anyaméhtől kezdve Isten által számon tartott és feladatra szánt ember (Jób 10,10-12; Zsolt 139,13; Jer 1,5). Az 5. parancsolat ezért az embrióra is vonatkozik. Egészen az újkorig a terhesség-megszakítás tilalma vita felett állt.

Háromféle ok játszott közre a szemléletváltozásban:

            a) Az orvostudomány egyrészt fokozatosan igen jelentős mértékben megnövelte a világra jött újszülöttek életesélyeit, másrészt a terhesség-megszakítás veszélyeit lényegesen csökkentette, ezért tömegesen és relatíve következmények nélkül elvégezhető, noha a különféle károsodások lehetőségét teljesen nem zárja ki. Az interruptio graviditatis vagy extractio mindennapos orvosi rutinná vált. A beavatkozás nem jár életveszéllyel. Némely országban szakosodott abortuszklinikák működnek. Megjelennek olyan szerek, amelyek műtéti beavatkozás nélkül szakítják meg a terhességet (esemény után tabletták, RU 486, abortusz tabletták).

            b) Az iparosodás szociális következményeként a gyermek nem munkaerő, amely hozzájárul a család megélhetéséhez, hanem egyre inkább költségtényező, hiszen a gyermek felnevelése egyre több kiadással jár. A proletár tulajdonképpen az, akinek semmi egyebe sincs, mint „csak” utóda (proles).

            c) A nők egyenjogúsága, emancipációja, a nő szuverén döntését hangoztatja. Kialakul az a közgondolkodás, amely „kívánt gyermekek” vállalását és felnevelését tartja helyesnek. Szocialista körök már a 19. században követelték a terhesség-megszakítás engedélyezését, s közben rohamosan emelkedett az illegális magzatelhajtások száma, melyek közül igen sok tragikus következményekkel járt.

            Az új helyzet és az új gondolkodás törvényi szabályozást követelt: büntetlenséget az orvosnak, aki a beavatkozást elvégzi, és a nőnek, aki a beavatkozást igényli. Egymás után szabályozták, értsd: enyhítették a törvényi szabályozást, egyre inkább és most már csaknem minden országban a terhesség-megszakítás engedélyezése irányában.

A terhesség-megszakításhoz való viszonyulás története azt mutatja, hogy kezdetben általános volt a tiltás, majd elméletileg és gyakorlatilag is – az ún. kapitalista és a szocialista országokban egyaránt, némi időeltolódással – engedélyezték.

A terhesség-megszakítással kapcsolatos alapvető hozzáállások:

            1) Nincs olyan szakmai (orvosi, jogászi), társadalmi, politikai vagy egyházi közösség vagy tekintély, amely az abortuszt önmagában jónak minősítené. Az eltérő, ellentétes nézetek a megengedhetőség feltételei körüli vitákban csapnak össze. A tételes jog is csak azzal a feltétellel ad felmentést a terhesség-megszakítás tilalmát áthágó jogsértés alól, hogy elismer bizonyos kivételeket, amelyeket indikációkként tartunk számon.

            2) A konzervatív álláspont azt vallja, hogy az egyedi élet a fogamzással kezdődik, a megtermékenyített petesejt potenciálisan és morálisan éppen olyan ember, mint a megszületett, elpusztítása emberölés. A potencialitás érve a lehetőséggel érvel: az embrió magával hordoz mindent, ami emberi mivoltának kifejlődéséhez szükséges, tehát emberként való védelem illeti meg. A morális érvelés, amely abszolút védelmet követel, ebből következik A konzervatív álláspont ezért szigorúan korlátozó abortuszpolitikát és tiltó (szankcionáló) törvényeket tart szükségesnek.

            3) A liberális álláspont ragaszkodik ahhoz a meggyőződéséhez, hogy élve születése előtt jogilag és erkölcsileg a magzat még nem tekinthető embernek, noha biológiai értelemben már az. Ezért megengedő abortuszpolitika és törvények szükségesek. Döntő az anya kívánsága.

            4) A mérsékelt álláspont a méhen belüli fejlődés egy pontjához köti az erkölcsi személy kialakulását.

A nő szuverén joga, hogy eldöntse, elfogadja-e a benne megfogant új életet – hangoztatta az egykori NDK abortusztörvénye is, de az érvelés másoktól sem idegen. Az anyaság tudatos vállalása, elfogadása természetesen igen fontos az anya és a megszületendő gyermek szempontjából egyaránt, s ennek jelentőségét nem volna szabad kisebbíteni. Mégis éppen ma, amikor a születésszabályozás módszereinek olyan széles skálája áll rendelkezésre, – és amikor ezek között még orvosilag ártalmatlanok, de még a római katolikus egyház hivatalos szigorúságának megfelelők is vannak, – a nőnek az anyaság vállalásának vagy nem vállalásának jogával nem a fogamzás után, hanem előtte kellene élnie. Sok nő feltehetően azért hivatkozik döntési jogára, mert terhességének minden gondjával sokszor még külsőleg minden tekintetben rendezett körülmények között is magára marad. A teherbe esés sokkszerű meglepetésével, s a terhesség elfogadásának és vállalásának terhével bizonyára könnyebben birkóznak meg azok a nők, akik ebben a döntésben és ezzel a teherrel nem maradnak egyedül...

A római katolikus egyház attól a pillanattól kezdve tekinti védelemre méltó emberi életnek a megtermékenyült petesejtet, amikor már az Istentől kapott lélekkel egyesült, és ez a megtermékenyüléstől számított néhányadik nap. Ennek alapján azonban nem jelenti ki, hogy előtte a kezdődő élet elpusztítása megengedett!!

/folytatása következik/

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon