Mihail (Szergejevics) Gorbacsov 1931. március 2-án született Privolnoye kisfaluban, az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság területen, a Szovjetunióban.

Nehéz gyermekkora volt sztálini korszakban. Nagyszüleit vádak alapján kulákoknak minősítették, deportálták és a Gulágra kerültek. Nehézségei ellenére az iskolában kiválóan teljesített a tanteremben és a sportpályákon is. Osztályában a legintelligensebb tanulónak tartották. 13 éves korától tanulmányai mellett már a kolhozban (termelőszövetkezet) is dolgozott, 15 éves korától pedig a kolhoz gépállomásán kombájnos segéd volt. Az 1950-ben elért rekordtermés betakarításában való részvételéért, 19 évesen, megkapta a Munka Vörös Zászló érdemrendje kitüntetést. Az iskola elvégzése után azonnal munkába állt, gyakornokként ugyanannál a kolhoznál helyezkedett el, ahol édesapja is dolgozott. 1955-ben jogi egyetemet végzett a moszkvai Lomonoszov Egyetemen és még egyetemistaként belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába (SZKP), de szakmájában nem dolgozott egy napot sem, hanem inkább a politikai életet választotta.
 

1955-től 1962-ig Sztavropolban a Komszomol (a Szovjetunió ifjúsági szervezete, azaz a Szovjetunió Kommunista Pártjának ifjúsági tagozata) első titkára volt, 1970-ben pedig a Sztavropol-vidéki pártbizottság első titkárává nevezték ki. Gorbacsovot 1978-ban, Moszkvában a Központi Bizottság titkárává választották, mezőgazdasági ügyekkel megbízva. Országos viszonylatban nem sikerült akkora sikereket elérnie az agrárpolitika terén, mint Sztavropolban sőt, az 1978-1983 közötti időszak agrárpolitikáját súlyos válság jellemezte. A fentiek ellenére Gorbacsov pályája folyamatosan felfelé ívelt. Bekerült a Politikai Bizottságba, ahol Szuszlov (Mihail Szuszlov – szovjet ideológus) és Jurij Andropov (magyarországi szovjet nagykövet az 1956-os forradalom idején) lettek a fő támogatói. Amikor Andropov főtitkár lett, Gorbacsovot tekintette lehetséges utódjának – arra számított, hogy Gorbacsovot mint fiatal politikust alkalmassá teheti arra, hogy folytassa az általa megkezdett utat.

1985. március 11-én választották meg az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) főtitkárává, amely tisztség viselése alatt hatalmas mértékű változások mentek végbe mind a Szovjetunióban, mind annak nemzetközi kapcsolataiban.

Amikor Gorbacsov a párt főtitkára lett, a 60-as évek fiatal pártértelmiségeivel vette körül magát, mint például J. Ligacsov vagy Borisz Jelcin. A glasznoszty (nyíltság), a peresztrojka (átalakítás) és az uszkorenyije (gyorsítás) hármas jelszavával láttak neki a reformokhoz. 1988-ban, a pártválasztások idején 89 ezer pártvezetőt cseréltek le, majd ugyanebben az évben a XIX. pártkonferencián szétválasztották a párt és a tanácsok szerepkörét.

1989-ben a népi küldöttek évi kongresszusán Gorbacsovot a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökévé választották. 1989. decemberében találkozott idősebb George Bush amerikai elnökkel Máltán, ahol közösen megegyeztek abban, hogy „a fegyverkezési versenynek, a bizalmatlanságnak, a pszichológiai és ideológiai párharcnak egyszer és mindenkorra vége kell, hogy legyen.”

1990. márciusában a Szovjetunió népi küldötteinek III. rendkívüli kongresszusán Gorbacsovot választották a Szovjetunió elnökévé, s létrehozták az államfői tisztséget is. Ezáltal Gorbacsov papíron nagyobb hatalommal rendelkezett, mint Sztálin vagy Brezsnyev, a gyakorlatban azonban kevésbé tudta használni ezt a hatalmat.

1990-ben kiszorította a Bizottságból a brezsnyevi politikával szimpatizálókat, s a Politikai Bizottság helyett egyre nagyobb szerepet tulajdonított az Elnöki Tanácsnak, melyben Jakovlev és Sevardnadze játszottak döntő szerepet. A központi hatalom kivételével – melyet sikeresen kezében tartott – a helyi szintű vezetés egyre inkább kicsúszott a kezéből, a megindult önállósodási folyamatok következtében.

1990-ben a balti államok ki is nyilvánították függetlenségüket, az országok élére pedig a korábbi pártklientúra tagjai álltak. Az USA 1991-ben ismerte el az önálló Észtországot, Lettországot és Litvániát. Oroszországi Kommunista Párt Jelcin és Popov vezetésével kivált a Szovjetunió Kommunista Pártjából, az Orosz Föderáció népi küldötteinek kongresszusa pedig elfogadta Oroszország Függetlenségi Nyilatkozatát.

Az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság legfelsőbb Tanácsa elnökévé Jelcint választották, így Moszkvában két hatalmi centrum jött létre: a szovjet és az orosz. Képviselői, Gorbacsov és Jelcin között egyre inkább mélyült az ellentét, ami később nyílt szakítást eredményezett. Gorbacsov nem tudta tisztázni a puccsistákkal való kapcsolatát, ezért elveszítette a nép támogatását, Jelcin azonban egyre nagyobb befolyásra tett szert.

1991. augusztus 24-én Gorbacsov visszatért Moszkvába, hogy lemondjon pártfőtitkári tisztségéről.

1991. november 6-án Jelcin elnöki rendelettel tiltotta be a Szovjetunió Kommunista pártját, amelynek vagyonát elkobozták. Új kormány jött létre, amelynek tagjai mind demokraták voltak. 1991. december 8-án Jelcin megegyezett az ukrán és a belorusz elnökkel, hogy a Szovjetuniót felszámoltnak tekintik, s létrehozzák helyette a Független Államok Közösségét (FÁK). Gorbacsov december 8-át követően egyeztető tárgyalásokat folytatott Jelcinnel – sikertelenül, így 1991. december 25-én lemondott szövetségi elnöki tisztségéről.

Forrás:

• Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai (https://mult-kor.hu/sajat-hatalmat-es-a-szovjetuniot-is-elsprtek-gorbacsov-reformjai-20200302)

• Tények Könyve, 1988/2 (https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1988-2/az-ev-198687-141/hirsztorik-2D6/mihail-gorbacsov-2D7/)

• Dalos György: Gorbacsov Ember és hatalom, Napvilág Kiadó, Budapest, 2011.