Adventi (s)öröm – újra töltve!

Ahogyan egy lelkész nem fogalmazhat, de megteszi

Miért is ne? Miért is ne töltenék ki egy jó pofa sört? Több okom is van rá! Egyrészt Németországból kaptam egy adventi naptárat, melyben 24 féle jobbnál jobb német sör van egy gyönyörű adventi korsóval együtt, de talán a lényegesebb ok, hogy immár egy teljes esztendő telt el azóta, hogy megjelent első írásom a Jó Reggelt Vajdaság „hasábjain” adventi (s)öröm címmel! Joggal kérdezhetné az olvasó: „és akkor mi van”? Azért maradjunk annyiban, ez mégsem olyan egyszerű...

Nem egyszerű hétről hétre újabb és újabb „véleményt” alkotni az aktuális, vagy „rejtve aktuális” témákról, ahogyan az sem egyszerű, hogy egy adott témáról mindig újabb és újabb „ötletes” véleményem legyen.

Na jó, azért nem is olyan nehéz.

Minden egyes témakörről az embernek véleménye van. Ha valamit olvasok, hallok, az gondolatokat ébreszt bennem.

És valahol itt derül ki, ki az okos és ki az, aki kevésbé...

Talán a legokosabbak azok, akik nem nyitják rögtön szóra a szájukat, hanem hagyják egy kicsit érlelődni a dolgot, az ingert, az érzést, és csak utána, felkészülve, átgondoltan adják ki magukból a gondolatot...

De miért is gondolkodnék, ha nem muszáj? Eleresztem, hadd menjen. Lesz, ami lesz. Sokszor én magam is ilyen vagyok. Főleg az ünnepek előtt... Valami felfoghatatlan, hogyan állunk a karácsonyhoz... Advent? Gyakorlatilag nincs is... Mára egy bevásárló időszakká tettük, mint egy visszaszámlálás félét, 4 gyertya, 3, 2, 1, bumm.... És jön az evés, ivás, családi-baráti együttlétek, ünneplés, ereszd el a hajam, no meg a gyertya, mert hát a szeretet lángja...

Egy év távlatából... És valóban, kibontom azt a sört. Hátradőlök, elmélkedem. Mi változott, és mi nem?

Ami nem, az az ünnep, az advent. Ugyanúgy „Las Vegas” mindenhol, pont, mint tavaly. Ugyanúgy vásárlási láz, hitelek, különféle ajándéktárgyak, (ide kívánkozna, hogy bizbaszok, de hát a lelkész nem fogalmazhat így!). Mindegy, ugyanazok az érzések kavarodnak bennem, mint egy évvel ezelőtt... Kicsit talán el is gyengülök, amikor az eltelt egy évre gondolok, talán hiába volt a sok buzdító, bátorító szó? Nem tudom. De talán nem is nekem kell pálcát törnöm magam felett, lesz majd, aki ezt megteszi.

Más. Vajon nem a média kezeli az ünnepi gondolkodásunkat? A napokban azt hallottam a rádióban, hogy az üzletvezetők nagyobb rohamra számítanak idén, mint tavaly karácsony előtt, de felmérések szerint legalább annyi pénzt költenek majd, mint tavaly... Hűha! Olyan médiahír ez, mint általában: nesze semmi, fogd meg jól!

A VajdaságMa hírportál szerint december elejétől 340 dinár lesz az Újvidék–Szabadka közti autópálya szakasz útdíja, míg a Pannonnál kicsit drágább, ott ugyanis 350 dinár!

Méghogy nem lesz matrica? Dehogynem! A VajdaságMa-nál lesz az olcsóbb... Hát igen, a média diktál, nem a józan ész, esetleg valami más, mélyebb tartalom. De hát ez is mindegy...

Más. Miért van az, hogy az adventi – nem mellesleg bűnbánati – időszakot IS úgy éljük meg, mint valamiféle harcteret, ahol egymást „fekete pénteki vásárlókként” szét tiporjuk, de legszívesebben talán el is pusztítanánk... Mintha nálunk lenne az aduász!

Ez az! Kortyolok egy jó pofa sört, mielőtt tovább gondolom... Miért éljük úgy életünket, mint egy hosszas kártyajátékot? Kinél mi van, nem tudni. Kinek mije van, nem tudni. De azért ott a pókerarc... Az aztán kiment minden szituációból, kellemesből és kellemetlenből egyaránt. Érdekes belegondolni... Aztán eszünkbe juthat egy-egy valós szituáció... Kiderül: tényleg úgy volt. Vagy nálam volt mind a négy ász, vagy csak egy, vagy csak felvettem a pókerarcot!

Más. Despacito. Az év slágere, vagy mi? De mit is jelent?

Annyit, hogy LASSAN. Igaz, hogy a világ összes nyelvében találunk rá rímelő szavakat, így a magyarban is bőven: taszító, vadító, vakító, zabáló, kiborító, undorító, és így tovább. Nekem kicsit hasonlítanak ezek a jelzők a közelgő ünnepekre való készülődésre, a mi adventünkre. Éppen ezért hoztam fel a nyár, vagy év slágerének címét: lassan. Csak lassan.

Miért sietünk, miért kapkodunk? Eddig is, mint minden évben megvolt mindenünk karácsonykor, minden emberi. Csak pont azt felejtjük el, hogy az egész épp olyan, mint egy szülinap. Szülinap, ünnepelt nélkül. Ez fáj egy picit... Nekem legalább.

Ezért is fontos hátra dőlni, megállni egy picit rohanásban és minden egyébben. Lelassítani. Feltenni a kérdést saját magamnak: vajon az én ünnepemben ki lesz az ünnepelt?

Advent. Az Úr jön. Várakozás, felkészülés. Újabb és újabb gyertyák meggyújtása, imádkozás, elcsendesedés, bűnvallás és bűnbánat. Nekem ez az advent.   

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon