1-HÉT

Pixabay

VILÁG2024-ben Párizs 2028-ban pedig Los Angeles rendezhet Olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette: Los Angeles felajánlotta, hogy megrendezi a 2028-as Olimpiát, amely egyúttal azt is jelenti, hogy az amerikai város átengedi a francia fővárosnak a 2024-es rendezést. Mint ismeretes Franciaország korábban jelezte, hogy kimondottan a 2024-es játékok érdeklik, Los Angeles pedig kiegyezett a 2028-as rendezés lehetőségével is. A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek előfeltetéle az, hogy a két város és a NOB megegyezzen, így ezt a megállapodást hagyhatja majd jóvá Limában a NOB tagsága. Ez igazi ritkaság, ugyanis eddig csak egyszer fordult elő hasonló eset: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

NÉMETORSZÁG Közel húsz millió külföldi él Németországban

(Pixabay)

Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal lagújabb adatai szerint. A hivatal a tavaly végzett mikrocenzus – „kis népszámlálás” - eredményére hivatkozva közölte, hogy 2016-ban 18,6 millió migrációs hátterű ember élt a 82,6 milliós lakosságú Németországban, ami 8,5 százalékos emelkedés 2015-höz képest és új rekordnak számít. A migrációs hátterű lakosság túlnyomó része továbbra is Európából származik, de jelentősen nőtt a közel-keletről, valamint Afrikából érkezők száma. Előbbiek 2,3 milliót tesznek ki, ami 2011-hez képest majdnem 51 százalékos emelkedés, utóbbiak pedig 740 ezret, ami 46 százalékkal magasabb mint öt évvel ezelőtt.

OROSZORSZÁG755 amerikai külügyminisztériumi alkalmazott távozhat

(Pixabay)

Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be azt a hírt, amely szerint 755 amerikai külügyminisztériumi alkalmazottnak kell távoznia Oroszországból válaszul az amerikai kongresszus által múlt héten megszavazott új orosz szankciókra. Az orosz elnök azt is közölte, hogy az amerikai nagykövetség munkatársait augusztus 1-jétől kitiltják a külképviselet által eddig használt moszkvai raktárakból és moszkvai üdülőkomplexumból. „Úgy döntöttem, meg kell mutatnunk: mi sem hagyunk semmit válasz nélkül” – fogalmazott Putyin. Az orosz elnök arra utalt, hogy tavaly év végén 35 orosz diplomatát utasítottak ki és orosz állami tulajdonban lévő ingatlanokat foglaltak le az Egyesült Államokban az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozás miatt.

UKRAJNA Import szén Amerikából  

(Pixabay)

Az amerikai XCoal és az ukrán állami energetikai vállalat, a Centerego megállapodása szerint Ukrajnába az év végéig hétszázezer tonna szén érkezik az Egyesült Államokból. Ukrajna először importál szenet Amerikából, amire a hivatalos ukrán magyarázat szerint azért van szükség, mert így próbálják ellensúlyozni azt, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták feltartóztatják az Oroszország felől érkező szénszállítmányokat. A Centerego vezetője, Oleg Kosemko szerint az amerikai szállítmány Ukrajna szénszükségletét fedezni fogja a télre.

 

EGYESÜLT ÁLLAMOKHillary Clinton emlékiratot ír

Hamarosan megjelenik Hillary Clinton emlékirata. Clinton a What Happened (Ami történt) című könyvében arról ír, milyen volt nőként indulni a 2016-os amerikai elnökválasztáson Donald Trump ellenfeleként, miben hibázott és hogyan állt föl a vereség után. Clinton a kampány körülményeiről is ír, például arról, milyen külső erők befolyásolták az eredményt és ennek milyen következményei vannak az amerikai demokráciára nézve.

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek