1-HÉT

VILÁG – A második világháború utánihoz hasonló összefogást kezdeményeznének

A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett. A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban, valamint több más sajtóorgánum mellett a Le Monde című francia, az El País című spanyol és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német újságban megjelent felhívást Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Aleksandar Vučić szerb államfő, Charles Michel, az EU állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója és sok más vezető írta alá.

FRANCIAORSZÁG – A baguette is az UNESCO világörökségi listájára kerülhet

Franciaország a baguette-et, a ropogós héjú, hosszúkás francia fehérkenyeret jelöli az UNESCO világörökségi listájára - jelentette be a francia kulturális minisztérium. A tárca március 31-ig nyújtotta be a pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), amely a végső döntést várhatóan 2022 őszén mondja ki. A minisztérium közleménye emlékeztetetett arra, hogy Franciaországban a pékségek száma folyamatosan csökken, elsősorban a vidéki területeken: míg 1970-ben 55 ezer házi készítésű péksüteményeket árusító pékség volt az országban (790 lakosonként egy), addig jelenleg már csak 35 ezer (2 ezer lakosonként egy), s a szerepüket gyakran az üzemileg, adalékanyagokkal készített baguette váltotta fel.

AUSZTRIA – Meghosszabbítják a tervezett húsvéti zárlatot

Bécsben április 11-éig meghosszabbítják az eredetileg hatnaposra tervezett, a koronavírus-járvány miatt elrendelt húsvéti zárlatot - jelentette be Michael Ludwig polgármester. Ausztria keleti tartományaiban - Burgenlandban, Alsó-Ausztriában és Bécsben - április elsején, nagycsütörtökön kezdődött a teljes zárlat. Michael Ludwig bécsi polgármester azonban - a fővárosi kórházak intenzívkapacitásának fenyegető túlterheltsége miatt - az egészségügyi miniszter és szakértők ajánlását figyelembe véve a zárlatot április 11-éig meghosszabbította.

INDIA – Dupla mutáns terjed 

(Pixabay)

A Covid E484Q és L452R jelzésű mutációi már korábban léteztek, de Indiában egy variánson belül együtt is felbukkantak a múlt héten. „Nagyon komolyan rajta kell tartanunk a szemünket, mert valószínűleg ugyanúgy elterjed majd a világban, mint a többi variáns” - nyilatkozta A CNBC-nek Katita Patel, a Brookings Intézet orvosa, Barrack Obama volt tanácsadója. A vírus két mutációja külün-külön nem új, de Indiában először azonosították őket együtt egy vírustörzsben. Patel szerint a dupla mutáns akár a betegségen már átesettek újrafertőződését is hozhatja, mivel a szervezet nem képes azonosítani, így védekezni sem tud ellene.

JAPÁN – Elkezdődött a cseresznyevirágzás

1409. március 27. volt az eddigi csúcstartó dátum, amikor cseresznyevirágot észleltek Japánban, most azonban megdőlt a rekord, 2021. március 24-én már találtak virágot. Kiotóban virágba borultak a cseresznyefák. A jelenséget 812 óta követik, de ennyire korán még sosem indult meg a virágzás. A kutatók szerint ez nem jó jel: a szokatlanul meleg március, és a klímaváltozás jele lehet a csodás látvány ilyen korai beköszönte.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon