1-HÉT

Pixabay

OLASZORSZÁG-MAGYARORSZÁG Köszönet a norciai kolostorból

Köszönetet mondott a magyar nemzet adományáért a bencés rend megalapítójának szülőhelyeként is számon tartott olaszországi település, Norcia székesegyházának perjele Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Benedict Nivakoff norciai bencés perjel tájékoztatta Orbán Viktort, hogy célba ért Magyarország „nagylelkű 170 millió forintos adománya”, amellyel a magyar kormány a Hungary Helps Program keretében a 2016-os olaszországi földrengésben összeomlott székesegyház és kolostor újjáépítését támogatta. „A magyar támogatás és az üldözött keresztények védelmében az egész világon tanúsított kiállásuk elismerésének kis jeleként, kolostorunk templomában I. Szent István szobrát elhelyezzük a Krisztus király kápolna oltárába” - jelentette ki Benedict Nivakoff.

NAGY-BRITANNIAMost már brazil variáns is van

(Pixabay)

Sokkolta Nagy-Britanniát az új bejelentés: a szakemberek kimutatták a nagyon fertőző brazil vírusmutációt Angliában. Az eset hazavághatja az Egyesült Királyság rövid és hosszútávú terveit is, már most kukázhatják a nyarat, mivel 3-3 fertőzöttet is találtak az angol és a skót területeken. Míg az angol betegek közül kettő rendszeresen járt Brazíliában, addig a Skóciában élőknek egyáltalán nem volt külső kapcsolata. A brit harmadik esetet pedig nem tudják kivizsgálni, mivel hiányosan töltötte ki a regisztrációs lapot a reptéren. A gond nemcsak azzal van, hogy a brazil variáns is felütötte a fejét a térségben, sokkal inkább az a probléma, hogy a vakcinák védelme igen kétséges a brazil változattal szemben, ahogyan ezt a dél-afrikai mutáció esetén is tapasztalták.

HORVÁTORSZÁG Kinyitottak a vendéglátóhelyek teraszai

(Pixabay)

Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően - közölte a helyi sajtó. Csak azok a vendéglátóhelyek nem nyitottak ki, amelyek nem rendelkeznek külső térrel, vagy kevésbé forgalmas helyen van az üzlet - írták alapok. Ugyanakkor ők továbbra is készíthetnek italt és ételt elvitelre, a kormánytól pedig ígéretet kaptak arra, hogy márciusban még megkapják a járványhelyzet okozta gazdasági károk enyhítésére szánt támogatásokat.

FRANCIAORSZÁG Elítélték Nicolas Sarkozyt

(MTI)

Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi büntetőbíróság. A volt köztársasági elnököt és ügyvédjét azzal vádolták, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. Nicolas Sarkozynek egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, az ítélet ellen fellebbezhet. A jobboldali politikus és ügyvédje nem kommentálták a bíróság döntését az ítélethirdetést követően. Az exelnök ellen több eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kellett egy volt államfőnek bíróság elé állnia.

JAPÁN Tokió 2020 - A főszervező szerint kellenek a nézők az olimpián

(Pixabay)

Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyenek nézők a nyári ötkarikás játékok versenyein. A korábbi olimpiaügyi miniszter úgy véli, hogy a szurkolóknak legalább korlátozott számban meg kell engedni a részvételt a tavalyról idénre halasztott olimpián és paralimpián. „Üres lelátók esetén a sportolók okkal csodálkoznának, hogy miért nincsenek szurkolók, miközben más versenyekre beengedik a nézőket” - idézte az Aszahi Simbun című újság Hasimotót, aki február elején vette át a szervezőbizottság irányítását, miután elődje szexistának minősített kijelentései miatt távozni kényszerült a posztról.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon