AUSZTRIA – Húsvétig minden zárva marad
A koronavírus terjedését gátolni hivatott korlátozások további enyhítésére valószínűleg csak húsvét körül kerülhet sor – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár a szakértőkkel, az ellenzékkel és a tartományfőnökökkel tartott több órás tanácskozása után. Ez azt jelenti, hogy a tizenöt hete zárva tartó éttermek, szállodák, illetve kulturális és szabadidős létesítmények továbbra is zárva maradnak. A koronavírus dél-afrikai és brit mutációjának gyorsabb terjedése óvatosságra inti a kormányt. „Hogy kontroll alatt tarthassuk a járványt, el kell halasztanunk az éttermek és hotelek várva várt nyitását” – indokolta a döntést a kancellár.
OLASZORSZÁG – Újra lezárhatják az országot
(Pixabay)
Olasz szakértők az ország ismételt lezárását javasolják, egyes értesülések szerint, minimum két hétig, de akár egy hónapig is tarthatnak a tervezett intézkedések. Az új olasz kormány egészségügyi-minisztere szerint fontolóra vették Walter Ricciardi professzor javaslatát, aki szerint a járvány ismételt felfutását csak egy újabb lezárás tudná megakadályozni. Mint ismeretes, az olaszok nemrég rendelték el a nyitást, azonban nem sokkal azután egy régiót már is le kellett zárni. A szakember szerint az előző vezetés nem fogadta meg tanácsait, de Olaszországban nemrégiben Mario Draghi vezetésével új kormány alakult.
AUSZTRIA-OLASZORSZÁG – 40 kilométeres sor alakult ki a Brenner-hágónál
(Pixabay)
Matteo Salvini, az olasz kormányba belépett Liga párt vezetője a hét elején amiatt tiltakozott, hogy az Ausztria határain a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzés következtében a Brenner-hágónál majdnem negyven kilométer hosszú sorban álltak a kamionok. A Brenner-hágónál az lassította az átkelést, hogy az osztrák fél csak azokat engedte át, akik negyvennyolc óránál nem régebbi tesztelési eredményt mutattak fel. Az olasz fuvarozók szövetségének adatai szerint napközben 40 kilométeres sor várakozott az Ausztriával közös határátlépő olasz oldalán. A kamionvezetőknek három helyszínen alakítottak ki gyorstesztelő állomást, köztük a Brenner-hágótól több mint kétszáz kilométerre levő Verona város térségében is, ahol kétszázharminc kamionsofőr teszteltette magát.
SPANYOLORSZÁG – Választások - A szocialisták nyertek
(Pixabay)
A Katalán Szocialista Párt (PSC) megduplázva korábbi mandátumait, megnyerte a katalán regionális parlamenti választásokat, de kétséges, hogy tud-e kormányt alakítani, mivel a függetlenségi pártok többséget szereztek az új törvényhozásban. A PSC a szavazatok 23 százalékával végzett az élen, ezzel 33 mandátumhoz jutva a 135 fős autonóm parlamentben. A pártnak 2006 óta ez a legeredményesebb választási szereplése Katalóniában. Második és harmadik helyen az eddigi függetlenségi kormánykoalíciót alkotó Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) került be a parlamentbe. Előbbi 21 százalékos támogatottsággal szintén 33 mandátumhoz jutott, utóbbi 20 százaléknyi szavazattal 32 mandátumot szerzett.
OROSZORSZÁG-EURÓPAI UNIÓ – Lavrov szerint Brüsszel tudatosan bontotta le az orosz-uniós kapcsolatokat
(MTI)
A Moszkva és Brüsszel közötti kapcsolatok tudatos lebontásával vádolta meg az Európai Uniót Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában fogadta finn hivatali partnerét, Pekke Haavistót. „Készek vagyunk a problémák megvitatására. Amikor ez megfelel Oroszország érdekeinek is, akkor együttműködünk a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdéseiben. De ezeknek a kapcsolatoknak a vázát Brüsszel kezdeményezésére bontották le tudatosan” - mondta a tárcavezető a vendégével közösen megtartott sajtótájékoztatón.