1-HÉT

MAGYARORSZÁG – Előre megtervezett színjáték lehetett az Index-ügy

Lesz másik - ez a felirat jelent meg a távozó indexesek közösségi oldalán, arra utalva, hogy folytatják a munkát egy új portálnál. Az újrakezdésre vonatkozó posztot legutóbb Dull Szabolcs, az Index leváltott főszerkesztője is megosztotta. A múlt héten Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány elnöke a botrányt elemezve úgy nyilatkozott: ahhoz, hogy az egyszerre felmondó újságírók egy másik lapot alapíthassanak, már az Index-botrány kitörése előtt be kellett jegyezni az azt működtető céget. Ha így történt, akkor viszont az Index szétverése egy mesterterv része volt, és a botrány egy színjáték, amely alatt már építették az új oldalt.

MAGYARORSZÁG – A Curiositas lett Magyarország Tortája

A tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrásza, Füredi Krisztián által készített Curiositas lett Magyarország Tortája, valamint a pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat Dienes Andrea cukrászmester vezetésével készült alkotása, a Szentivánéji Álom nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. A két győztes tortát augusztus 19-től kóstolhatják meg. 

MAGYARORSZÁG, LIBANON – Egymillió euróval támogatja a magyar kormány a kármentést

Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a s bejrúti robbanás után az emberi életek megmentését, a kármentést és az újjáépítést - jelentette be a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten. Azbej Tristan együttérzését is kifejezve azt mondta: „mély megrendüléssel, ugyanakkor cselekvő szolidaritással állunk ki a libanoni nép mellett ezekben a vészterhes órákban, napokban”.

OLASZORSZÁG – Új névvel és új tagsággal folytatja tevékenységét az olasz Liga

Matteo Salvini miniszterelnök-jelölt pártlogón feltüntetett nevével és mintegy százezer új taggal újjáalakul az olaszországi Liga párt, amely így végleg búcsút mond az Umberto Bossi alapította elődszervezetnek, az Északi Ligának. A párt hivatalos neve mostantól: Liga Matteo Salvini Miniszterelnök-jelöltért. Az elnevezést valójában már 2017 decemberétől használja a párt, újdonságot az jelent, hogy az elődpárt Északi Liga tagjainak most át kellett iratkozniuk az új formációba.

SPANYOLORSZÁG – Elhagyja az országot a korrupcióval vádolt egykori király

Elhagyja Spanyolországot, és külföldön telepszik le, ezzel támogatva fiát, VI. Fülöp jelenlegi uralkodót, jelentette be I. János Károly volt spanyol király, írja a Guardian. A királyi család honlapján közzétett levélben a döntést azzal indokolta, hogy ez szolgálja Spanyolország érdekeit. A 82 éves egykori uralkodó ellen Spanyolországban és Svájcban is vizsgálat zajlik pénzügyi visszaélések miatt.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek