A Virtuózok a Magyar Televízió komolyzenei tehetségkutató versenysorozata, amely 2014-ben indult útjára. A negyedik évad, a varázslatos finálé után újra bebizonyosodott az, hogy a tehetség nem ismer határokat. Csodálatos előadásokat hallhattunk ez a közel két hónap alatt, és ismét együtt dobbant a vajdasági magyar emberek szíve, amikor Balázs-Piri Soma kezdett el zongorázni. A 14 éves Somával, egy nagyszerű tehetséggel és egy nagyon jópofa interjúalannyal beszélgettem a zene, a zongorázás iránt érzett, szavakkal ki nem fejezhető kapcsolatáról.
- Szerbiából, pontosabban Horgosról költöztetek családoddal Szegedre. Mennyire volt számodra nehéz a beilleszkedés és mi nyújtotta a legnagyobb segítséget ebben?
Horgoson másodikos osztályos koromig éltünk. Nagy baráti körrel rendelkeztem és sajnáltam azt, hogy a költözéssel sok minden megváltozik az életemben.
Amikor elindultam az új iskolámba, mondanom sem kell, mennyire féltem az új helyzettől. Új iskola, új osztálytársak, új tanárok. Mindez szokatlan volt számomra, de szinte az első napon megtört a jég, amikor Juszti néni tanárnő megkérdezte, hogy ki tud zongorázni. Nem mertem odalépni akkor még a zongorához, mert hát én voltam az új gyerek és minden idegen volt számomra. Amikor már pár osztálytársam magabiztosan zongorázni kezdett, akkor már én is kimentem.
Ahogy leültem a zongorához, hirtelen megváltozott minden. Mindenki megszeretett, az osztályom és a tanáraim is.
Abszolút úgy gondolom, érzem, hogy a zene volt az, ami segített beilleszkedni.
- Melyik az első emlékképed, ha rólad és a zenéről kérdezlek?
A legelső emlékem az óvodából való. Az óvó néni egy kis csoportot vezetett és ott xilofonoztam először. Már ekkor megtetszett ez a világ. Emlékszem, mentünk a városházára fellépni. Nagyon kedves, kis közönségünk volt és egyszerűen megszerettem mindezt.
A zeneiskolában az első év, még Horgoson, xilofonnal kezdődött. Otthon volt egy szintetizátorunk is, utána meg beleszerettem a zongorázásba. Horgoson Palkovics Elvira volt a tanárnőm, Szegeden pedig Sóti Szobonya Emőke, aki szintén vajdasági.
Amúgy van egy bátyám is, aki hamarosan betölti a 18-ik életévét és egy négy éves kishugom. Apukám valamikor basszusgitározott, de a családunkban senki sem foglalkozott komolyabban a zenével.
- Számtalan hazai és nemzetközi zongoraversenyen bizonyítottál már, ahogy azt is tudjuk, hogy adrenalin nélkül nincs teljesítmény. Mindezek miatt jelentkeztél a Virtuózokba? Szereted a kihívásokat?
Nagyon szeretem a kihívásokat.
A Virtuózokba azért jelentkeztem, mert egy nagyszerű megmérettetésnek tartom. Visszatérő versenyző vagyok, hiszen harmadjára láthattak a nézők. Tudtam, hogy aki bejut, annak lehetősége adódik fellépésekre eljárni.
Nekem pedig ez egy nagy álmom.
Az elődöntőig tudtam a darabokat, volt próbám is a zenekarral. Azután jött a fellépés. Ekkor már sokkal többet gyakoroltam, 4-5 órát is. Igazából én nagyon szeretem a felkészülési időszakokat, amikor megkapom az új darabokat. Ilyenkor mindig igyekszem minél jobban megtanulni a darabot, és nagyon érdekel az is, hogy a felkészülésemmel milyen teljesítményt tudok produkálni. Nekem a zene, a zongorázás egy csoda.
Egy olyan életérzés, amit szavakba sem tudok önteni. Ez nélkül nem lennék meg.
A Virtuózokban, a korosztályom, a „kicsik” kategóriájában első lettem. A pénznyeremény mellett felléphetek a London Mozart Players együttessel is.
(A döntő napján a studióban, Sóti Szobonya Emőkével)
- Nemrégiben Paskó atya szabadkai könyvbemutatóján is elkápráztattad tehetségeddel a közönséget. Egy-egy ilyen itthoni fellépés mit ad neked?
Bármikor, amikor Vajdaságban lépek fel, az számomra mindig biztonságot ad. Otthon érzem magam és tényleg biztonságban. Sok szeretetet kapok az emberektől és ez feltölt. Sokan gratulálnak, bátorítanak engem, ami még jobban motivál arra, hogy még többet gyakoroljak és zongorázzak.
Amikor megtudtam, hogy mennyien összefogtak értem, hogy a Virtuózokban elérjek valamit, nagyon megörültem. Boldog voltam. Szüleim is feltétel nélkül támogatnak mindenben.
- Jövőre ballagsz az általános iskolából. Milyen terveid vannak azután?
Februárban szeretnék felvételizni a budapesti Zeneakadémia rendkivüli tehetségek osztályába. Ha ez a felvételim véletlenül nem sikerülne, akkor a Bartók Béla Konzervatóriumba, amely Magyarország egyik legjelentősebb zeneoktatási intézménye.
Zongorista szeretnék lenni.
Szeretem nagyon Liszt Ferencet, bár tőle nem sok darabot játszok, mert technikailag nem vagyok még felkészült. Meg kicsi még a kezem is. Chopint is szeretem, és Mendelssohnt is megszerettem.
- Mit jelent számodra Vajdaság?
Amikor visszagondolok Vajdaságra, eszembejut a régi házunk, ahol laktunk, a régi, kék színű szobám. Az utcám, ahol a játszótársaim voltak, az iskolám, a tanáraim, az osztálytársaim. De a nagyszüleim is, akik a mai napig is ott élnek. Mint már említettem, jelenlegi zongoratanárnőm is vajdasági, tehát állandó kapcsolatom van Vajdasággal, ahova rendszeresen hazalátogatunk.
Megosztás
