Cirok Norbert vőfély, ceremóniamester, Péterrévén született 1987 nyarán, de élt egy kis ideig Szabadkán, valamin Adán is. Jelenleg Szegeden él, ahol szoftverfejlesztőként dolgozik. 2003 óta több mint 200 esküvőt vezényelt le, amelyek mindegyike egy külön, egyedi élményt jelent számára. Kezdetben csak tapasztalatot gyűjtött, majd évről évre fokozatosan alakította ki saját stílusát egy sajátos hangulattal. Az idei év teljesen egyedülálló és más, mint a korábbi évek, hiszen a koronavírus járvány teljesen átírta a mindennapi élet forgatókönyvét, és volt olyan időszak, amikor lagzit sem lehetett szervezni. Pályafutásáról kérdeztem, illetve arról, hogy miként tekint a jövő év elé.
- Kisgyerekként mi volt az első emléked a ceremóniamesterséggel kapcsolatban? Mikor döntötted el, hogy ez a pálya érdekelhet majd téged később?
Amikor én még kisgyerek voltam, akkor igazából még nem is létezett ez a szakma önmagában úgy, mint ceremóniamester, hanem vőfélyek voltak. Nekem olyan emlékem maradt meg erről, hogy a vőfély az a személy, aki mindig kiabál, elmondja a tutit, és hogy mit, hogyan és hová, de bevallva inkább féltem tőle gyerekként, mint felnéztem volna rá. Később, nagyjából 15-16 évesen döntöttem el, hogy érdekelhet majd engem ez a pálya.
- Hány évesen álltál először emberek elé, milyen élményként maradt meg benned?
16 évesen történt meg az, hogy először emberek elé álltam, és ez egy nagyon érdekes élményként maradt meg számomra, ugyanis ennyi idősen az ember még gyereknek számít, úgyhogy ahhoz, hogy rám figyeljenek, vagy hogy igazán komolyan vegyék az embert, ahhoz több időnek el kellett telnie. Akkor még fiatal gyerekként tekintettek rám, és emiatt nagyon nehéz volt az emberek figyelmét megragadnom.
Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy önmagában a szövegek megtanulása még csak a fele a ceremóniamesteri munkának, a másik fele, hogy nekem kell teljes mértékben irányítani. Szerintem ez így rögtön már az első lagzimon tudatosodott bennem.
- Mennyi idő kellett, mire kialakult a saját stílusod, és hogyan látod, miben más a tiéd mint más ceremóniamesterek stílusa?
Nagyjából öt év kell hozzá, mire az ember rájön, hogy ez hogyan is működik teljesen, és utána már szabadon bele tud csempészni olyan dolgokat, illetve olyan jellegű újdonságokat, amelyek elütnek attól, ami általánosan megszokott. Saját szempontomból én mindig is egy vőfély és egy ceremóniamester közötti személynek éreztem magamat, olyannak, aki irányítja az esküvőt, de már-már kicsit elhagyja a népies motívumokat. Egyfajta műsorvezetőként szerepel, de valamilyen szinten természetesen igazodik a hagyományokhoz, és megpróbálja a régi hagyományok, illetve a pár kérése szerint levezetni az esküvőt.
Ebben a tekintetben talán elmondható, hogy én nem ragaszkodom mindenképp a hagyományokhoz, sőt én nagyon szeretem az újdonságokat, nagyon szeretek új dolgokat belevinni az esküvőkbe, kiváltképp olyan dolgokat, amiket más még nem csinált előttem. Szeretem kipróbálni ezeket az új dolgokat, és természetesen nem minden esetben válik be, viszont amelyek sikeresek, azokat tudom folyamatosan népszerűsíteni a további lagzikon, és akkor más sokkal jobban tud működni.
- Mit gondolsz, milyen készség szükséges ahhoz, hogy valaki igazán jó ceremóniamesterré váljon?
Alapvetően az a legfontosabb, hogy nagyon jól tudjunk kommunikálni az emberekkel, legyen egy pici szervezési készségünk. Azért mondom így, hogy pici, mivel ez idővel folyamatosan alakul. Az is lényeg, hogy ne féljen az ember, ne legyen lámpalázas, bár bevallom még én is lámpalázas vagyok időnként egy-egy megszólalás előtt, tehát azt jelenti, hogy teljesen nem is lehet kiiktatni, és nem is gond az ha az emberben van egy egészséges lámpaláz. Merjünk kiállni az emberek elé, merjünk határozottak lenni, merjük megmondani, hogy most mi következik, hova megyünk és hogyan csináljuk, és kérjük, hogy próbálják így csinálni. Úgy gondolom ezek a legfontosabb készségek. Múltkor mesélte egy ismerősöm, hogy akkor vette észre a ceremóniamester hiányát, amikor egy lagzin nem volt, és egyfajta káoszszerű hangulat uralkodott, azt sem tudták mikor és hova induljanak. Akkor jött rá arra, hogy mit is jelent az, hogy ha van valaki, aki jól egybefogja ezt az egészet. Nem kell, hogy kitűnjön ez a személy, inkább azt kell elérnie hogy minden jól és klappul működjön és folyamatosan. Szerintem attól lesz valaki igazán jó ceremóniamester, hogy ha minden tökéletesen és simán működik, és nincs semmilyen hibázás.
- Miben más egy kevesebb fős lagzi, mint egy nagyobb vendéglétszámú?
Személy szerint én jobban szeretem azon lagzikat, ahol többen vannak, leginkább azért, mert ha minél több vendég van, akkor elmondható, hogy egy kimondott tömegnek beszélek, közben nem látok arcokat, és ezáltal könnyebb legyőznöm az esetleges lámpalázamat. Ezzel szemben a kevesebb fős lagzikban előbb észreveszem a figyelő szempárokat, és lehet, hogy előbb zavarba jövök, hogy ezt a kicsi titkot is megosszam.
Természetesen, ha minél több ember van egy lagzin, akkor annál nehezebb összefogni az egészet, a kisebb lagzikat pedig könnyebb menedzselni.
- Van-e olyan lagzi, amely különösen emlékezetes és jó emlékként maradt meg benned?
Jó emlékek mindig vannak, inkább, ha valamit ki kellene emelnem, akkor еgy kínos történetet mesélnék el. Egy esküvő alkalmával épp a menyasszonyos háznál voltam, és megkértem a vőlegényt, valamint a hozzátartozókat, hogy várjanak meg kinn, amíg én benn elrendezem a terepet és megbeszélek mindenkivel mindent. Akkor történt meg az, hogy a terep elrendezése közben arrébb szerettem volna tenni egy virágot, és amint lehajoltam, hogy felemeljem, kettéhasadt a nadrágom és nagyon gyorsan meg kellett oldani ezt a szituációt. A menyasszony apukájától kaptam kölcsön egy nadrágot, abban vezettem le a lány kikérést, és emellett még szerencsém is volt, mivel az egyik szomszédasszony varrónő volt. A menyasszony anyukája átvitte hozzá a nadrágomat, szóval mire az esküvő elindult és a vendégek megérkeztek, már a saját nadrágomban tudtam folytatni az esküvő levezetését. Az esküvői párral, valamint a szolgáltatókkal, kamerásokkal természetesen egész nap jókat mosolyogtunk a történteken, és így végül is ez egy kellemes emlékként maradt meg számomra.
- Volt-e olyan nap, amikor úgy érezted, hogy nehéz lesz levezetned egy lagzit?
Igen, nagyon sokszor volt és van olyan lagzi, ami nem könnyű, mert mondjuk vannak nehezítő tényezők, vagy vannak olyan dolgok, amelyekre különösen oda kell figyelni, és addig amíg ez a része nem zajlódik le, addig jobban aggódom, és nyilván próbálom úgy menedzselni, hogy azok a dolgok jól és biztosan sikerüljenek. Vannak időnként külön kérések is, például olyan táncok, amelyekbe beavatnak engem is, hogy vezessem be a menyasszonyt egy bizonyos pillanatban, vagy olyan jellegű játékot kérnek, amit még én sem próbáltam ki korábban, és az első pillanatban még én sem tudom hogyan fogom úgy kivitelezni, hogy nekik is tetszen.
- Miként tudtad hasznosítani azt a tapasztalatot, ha egy házasulandó pár kevésbé volt együttműködő veled?
Ez nagyon nehéz helyzet lenne egyébként, de elmondhatom, hogy magukkal a párokkal sosem volt problémám inkább a szülők voltak azok, akik érvényesíteni szerették volna az akaratukat rajtam keresztül, amit nem sikerült a páron keresztül. Ilyen helyzetekben muszáj kompromisszumot találni, vagy pedig hárítani, de ez attól függ, hogy a szülők mennyire akarnak beleszólni és az mennyiben befolyásolja a pár elképzeléseit.
A szülők, rokonok szeretnek a vőfélyen keresztül megpróbálni beleszólni az esküvő menetébe. Ebből adódóan voltak kellemetlen tapasztalataim, de szerencsére sikerült ezeket megoldani. A másik felmerülő probléma és nehéz dolog, amikor a részeg vendégek elkérik a mikrofont és szeretnének valamit mondani. Valamilyen úton-módon kell nekik lehetőséget adni erre, hogy mondjanak pár szót, de nem szabad engedni, hogy miattuk elfajuljon a buli és mulatás.
- Sajnálatos módon az idén kitört koronavírusjárvány megváltoztatta a mindennapi életet. Te miként élted és éled meg ezt a rendkívüli időszakot?
Nekem a 2020-as esztendő eleve egy csökkentett év volt az elválalt lagzik tekintetében, ugyanis az egyéb teendőim mellett egyre kevesebb időm jut mostmár erre.
Örömmel jelenthetem be, hogy idén megszületett a kislányom is, szóval nem szerettem volna azt, ha minden egyes hétvégém be van táblázva, tehát eldöntöttem, hogy havi egy lagzit vállalok el. Természetesen a járvány miatt ez a rendszer még inkább szétesett, és nagyon sokan arra kényszerültek, hogy a következő évre kellett áttenniük az esküvőjüket. Sajnos elmondhatom, hogy átgondolva, mióta 2003-ban elkezdtem a vőfélykedéssel foglalkozni, az idei év volt az, amikor a legkevesebb esküvőn voltam. Ez egyrészt leginkább a járványnak köszönhető, valamint annak, hogy csökkentettem a vállalt esküvők számát.
Amennyiben a helyzet javulni fog és engedi, akkor jelenleg úgy áll, hogy a következő évem lesz húzósabb. Lesz olyan időszak, amikor nagyon sok egymás utáni hétvégére esik esküvő, de lesz olyan periódus, amikor pedig néhány hétig egyáltalán nem lesz, és úgy érzem ez így teljes mértékben működni fog majd.
- Hogy érzed, meddig szeretnél ezzel foglalkozni?
Őszintén szólva erre még nem tudom a választ. Amíg a magánéletem és a család rovására nem megy, addig én ezt szívesen csinálom. Imádom, élvezem és tényleg folyamatosan van bennem egyfajta motiváció és hajtóerő, viszont mostmár valóban érzem, hogy az időm az a tényező, ami a legkevésbé engedi, hogy ezzel foglalkozzam. Szerintem az életben ez az egyik legnagyobb harc, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a magánélet és a munka között.
Nekem nem ez a fő szakmám, szoftverfejlesztőként dolgozom, szóval nekem a vőfélykedés az egy hobbi, amit természetesen szeretek, és ugyanúgy igyekszem jól felkészülni és figyelni mindenre. Emiatt, ha nem szeretném, hogy elvesszen és rosszabb legyen a minőség, akkor folyamatosan fejlesztenem kell magamat, viszont ehhez pedig időre lenne szükség. Szóval úgy gondolom, ameddig hívnak is, és ameddig elégedettek a munkámmal, addig mindenképp tovább fog még tartani ez a történet és vállalok további esküvőket.
Megosztás
