Aki kerüli a reflektorfényt, pedig megérdemli

Interjú Nagy Magdolnával, a Jó Pajtás szerkesztőjével

Amikor Nagy Magdolnára, a Jó Pajtás szerkesztőjére gondolok, egy szerény, munkáját lelkiismeretesen és jól végző, elhivatott kolléga jut eszembe. A vajdasági magyar gyermeklap, a Jó Pajtás 70. évfordulóját ünnepelte a tavalyi évben, aminek apropóján egy novelláskötettel is előrukkoltak, Tigrislélek címmel. A Jó Pajtás szerkesztőségében ugyanazzal a kimértséggel és nyugodt mosollyal fogadott Magdi, amit tőle megszokhattak az emberek.

  • Elmeséli nekem, hogy mikor és hogyan szeretett bele az újságírásba? Még sosem kérdeztem meg ezt Öntől.

– Nos, én azért egy idősebb generációhoz tartozom, független attól, hogy a Jó Pajtást szerkesztem. 1985-ben jöttem a Magyar Szó Házba, előtte pedig ösztöndíjat kaptam ettől a szerkesztőségtől. Ha jól számolom, akkor 1982-ben kezdődőtt meg a kapcsolatom az újságírással. Abban az időben az egyetemistákat, főleg nyáron, tiszteletdíjasként foglalkoztatták az Újvidéki TV-nél, de ösztöndíjat lehetett kapni a Magyar Szótól is, ami egy jó kis iskola volt, ha másra nem, hát arra, hogy a fiatal rájöjjön, hogy az újságírás mondjuk nem neki való. A televíziózást én sohasem szerettem.

– Miután megkaptam az ösztöndíjat, belevezettek minket a munkába. Leginkább az újvidéki oldalhoz tartoztunk, a piaci kishír megírásával kezdődött a karrierünk és haladtunk a létrán felfelé. Ki-ki a tehetsége, képességei vagy éppen a rátermettségének függvényében haladt gyorsabban, majd egy-egy rovat felszippantott bennünket is. Így kerültem én a belpolitikára az újvidéki rovatról.

Bevallom őszintén, nekem az újvidéki rovat nagyon tetszett, sok mindent lehetett ott csinálni. Belekóstolhattam a lakásépítéstől kezdve a művelődésen keresztül a sportig sok mindenben. Ez egy nagyon változatos, dinamikus élet volt. Akkoriban tízen dolgoztunk az újvidéki oldalnak és volt egy kis harc is közöttünk, volt megmutatkozási tér.

A konkurencia sokat jelent – mondják a gazdaságban, amit én az újságírásban tapasztaltam meg. Nagyon szerettem és ma is szeretem ezt a szakmát, pont azért, mert nem kötött munkaidőhöz, nem kötött állandóan egy adott témához, hanem változatos.

  • Amikor fiatalon a szerkesztőséghez került, gyorsan feltalálta magát? Hogyan látja ma a pályakezdő kollégái helyzetét?

– Amikor én kezdő voltam, szinte minden fiatal újságírónak volt mentora. Amelyik rovathoz tartoztunk, ott ki volt jelölve egy tapasztalt kolléga mentornak, akihez bármikor fordulhattunk segítségért. De azt is el kell mondanom, hogy amikor az egyetem negyedik évfolyamán voltam, várandós lettem. Ekkor a cég jogásznője istápolt mindenben. Amikor megszültem az idősebbik fiamat, akkor az ösztöndíjszerződés által diktált tempó egy kicsit fel lett rúgva, de ebben is végig támogattak a cégnél. Majd amikor elkezdtem újra dolgozni, nem volt azzal sem különösebb gondom, hogy pici gyerekem van. Idősebb kollégák is azt mondták ekkor, hogy ez az élet rendje, ha kell, maradjak otthon és szombaton, vasárnap majd bepótolom a munkát. Szóval ebből a szempontból is meg volt minden támogatás. Más volt akkor az élet. Beszélhetnék a lakáshitelekről, a cégben megszervezett munkássportjátékokról, amikor észrevétlenül összekovácsolódtunk, a jól működő vendéglőről, ahol sokan hosszú órákig sakkoztak és várták, hogy kinyomtassák este 11 órakor az újságot, amit azonnal fellapoztak.

– Amit most hiányolok az az, hogy amikor bekerülnek hozzánk a fiatal kollégák, azonnal nekiülnek a számítógépnek és írják az úgynevezett cikkeket, viszont egyesek azt sem tudják megkülönböztetni, hogy mi a tárca és mi az információ.

Ezt nem rosszallóan mondom, ne értsen senki sem félre. Különböző egyetemekről érkeznek a fiatalok, nem részesülnek újságírói kiképzésben, viszont amikor itt elkezdenek dolgozni, itt a szerkesztőségben is fel kellene őket karolni, és mondjuk, egy hetes képzésében részesíteni őket.

Azért, hogy elsajátítsák a műfajokat, hogy megismerkedjenek a szerkesztőség teljes munkájával, a tördelőosztállyal, fontos például, hogy lássák a fotó fontosságát is a kollégák, ahogy azt is, hol a nyomda, hogyan készül az újság. Hogy legyen elképzelésük a munkafolyamatról, mielőtt annak a részesévé válnának. De az is igaz, hogy kevesen vagyunk a szerkesztőségben.

  • Hány év újságírói munka után lett megbízva a Jó Pajtás szerkesztésével?

– A művelődési rovaton sokat dolgoztam, aminek vezetését 1992-ben vettem át. Nem ez volt a szívem csücske, talán ezt így elmondhatom. Jóval később, 2013-ban kerültem a Jó Pajtás szerkesztősége élére, amit sokkal jobban a magaménak érzek. Lehet, hogy nagymama korban vagyok, de úgy érzem, sokkal jobban rá tudok látni arra a korosztályra, akinek a lap készül.

A rádió és a TV alig tud időt szentelni a gyerekeknek, és úgy gondolom, hogy a Jó Pajtás az a lap, amelyik gerincét képezi a vajdasági magyar gyereksajtónak.

Nagyon fontos, hogy megmaradjon ez a lap és úgy érzem, hogy itt, ezen a területen, tényleg fontos munkát tudok kifejteni. Az egyéniségemhez, a természetemhez ez jobban illik.

  • Milyenek a visszajelzések, olvasnak a mai fiatalok?

– Hiszem, hogy nem csak a szülőkön múlik, hogy egy gyermek sajtóbarát legyen, hanem ebben a tanároknak is hatalmas feladatuk, szerepük van. Emlékezzünk csak vissza, mennyire felnéznek a gyerekek a tanárokra. Ezért fontos, hogy a magyar tanárok pozitív példát mutassanak a diákjaiknak. De teszik is ezt, hiszen helyesírási versenyekre viszik őket, szavalóversenyeken vesznek részt, az iskolai rendezvényekből is kiveszik a részüket, és ha jut idejük arra, hogy a Jó Pajtást is terjesszék a diákjaik között, az valóban becsülendő.

– A tanító nénik/bácsik esetében az elhivatottság, tapasztalatom szerint, sokkal nagyobb, hiszen fél napot a gyermekekkel töltenek. Náluk az olvasási élmény jelentősebb és jobban szorgalmazzák a lap vásárlását, hiszen fontos számukra, hogy a gyermek ablakot kapjon, amin keresztül egy kicsit elvonják őket a számítógép világától.

– A felső korosztály egyértelműen már a technikai megoldás felé kacsingat, és velük mi is többet értekezünk ma már e-mail formájában. Mondjuk a Bizalmas sorok rovatunk kapcsán is inkább e-mail formájában fordulnak segítségért Bori Mária szakemberhez. A nyereménykérdés kapcsán is sok gyereknél látom, hogy e-mailben válaszolnak. Azt is látom, hogy sokan a Wikipédáról tájékozódnak, hiszen a nyereményjátéknál nem csak igen-nem válaszadást várunk el, de az internetről való tájékozódást nem tartom gondnak.

Az, ha információ után kutatnak, az mindenképp jó, nem? Nem ütik fel a lexikont, ahogy annak idején én tettem, hanem az interneten olvasnak utána a dolgoknak.  A lap utólagos, internetes megjelenésén is látszódik, hogy nem csak a vicceket olvassák el a felsősök, hanem a pályázatokat, ahogy a szomszéd kislány fogalmazását is.  

A ház részéről azonban mindenképp szükségét látom a gyakoribb terepjárásnak. Az is jót tenne a Jó Pajtásnak, ha többen írnánk, mert akkor változatosabb lehetne a lap.

Talán ha nagyobb lenne a közösségi felelősségtudatunk, akkor talán jobb eredményekről is be tudnék számolni.

  • A Tigrislélek novelláskötet öltete hogyan született meg?

– Az ötlet onnan ered, hogy évről-évre Udvarnokon szavalóversenyt tartunk. Az ott zsűriben helyet foglalók mondták nekünk, hogy nem kell annyira elzárkóznunk a prózától, mert a gyerekek ebben is ki kell, hogy próbálják magukat.

Engedtem hát a kezdeményezésnek, hiszen magam is szükségét láttam egy olyan terméknek, amelyben megtalálhatóak a vajdasági magyar irodalom prózái, hogy ne a nagyszülők meséskönyveit kelljen előkeresni ezen prózák felmondására, elolvasására.

– Mivel 2013-ban Ezüsttulipán címmel adott ki a Jó Pajtás a Forum Könyvkiadó és a Magyar Szó Lapkiadó Kft. támogatásával egy vajdasági magyar költészeti kötetet, megszületett hát a Tigrislélek kötet is, amit voltaképpen a 70. jubileumunk alkalmából tettünk le az asztalra.

– Mindezt megkoronázta az is, hogy a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázaton, a tankönyvpótló- és kiegészítő kiadványok között a díjat a Tigrislélek nyerte el. Tulajdonképpen, a vajdasági magyar novellairodalom keresztmetszetét adja ez a könyv. Büszkék lehetünk és vagyunk is erre a kötetre.

 

  • Miért fontos kitartani a gyermeklap mellett?

– Biztos vagyok benne, hogy úgy nevelhetünk olvasókat, ha pici koruk óta erre neveljük őket. Ha pici korban a gyermek megszokja azt, hogy van egy lapunk, amibe belekerülhet, ami neki és róla szól, akkor olvasóvá válik.

– Valószínű, hogy felnőtt korában is meg fogja venni a sajtót, hogy szavazni is elmegy majd, valószínű, hogy könyvet is a kezébe vesz.

Egy érettebb felnőtt ember lesz belőle, akinek a közösségi felelősségtudata is nagyobb lesz, mint annak, aki mindezzel nem foglalkozik.

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek

Lehet, hogy a cirill betűk védelme helyett a szerbiai alapműveltségi szint, valamint írás- és olvasáskultúráért kellene inkább tenni!?