A 2000 őszén bekövetkezett politikai változásokat követően (kis túlzással az úgynevezett rendszerváltás után) mindannyian úgy gondoltuk, hogy már semmi sem akadályozhat meg bennünket, vajdasági magyarokat (sőt fokozatosan a szerb társadalom meghatározó része is erre hajlott), hogy az Európai Unió részévé váljunk. Magyarul, hittünk abban, hogy Szerbia a legrövidebb időn belül (ahogyan a szerb sajtó ma is előszeretettel fogalmaz) az európai családok teljes jogú tagjává válik.
Teltek-múltak a hónapok, évek, s beköszöntött a 2004-es esztendő, annak is Pünkösd hava. Volt is okunk az örömre. Sajnos, az ürömre is. Történt ugyanis, hogy Magyaroszág (Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia társaságában) 2004. május elsején vált az Európai Unió teljes jogú tagjává. Országszerte és a fővárosban is számos ünnepséget rendeztek e fontos esemény tiszteletére. "Európa nagyszerű esély, nagyszerű lehetőség...” – nyilatkozta az akkori miniszterelnök.
Azóta az is kiderült mekkora esély és lehetőség volt az a balliberális politikusoknak és érdekszférájuknak, Magyaroszág kárára! Mindenki ünnepelt. Mi, határon túli magyarok is. Ugyanakkor valljuk be őszintén (én legalábbis így éltem meg azt az éjszakát) szomorúságra is volt okunk. Anyaországunk csatlakozott, mi meg itt maradtunk. Európában, de mégis azon kívül.
Aztán újra csak teltek-múltak a hónapok, évek és Európa megmutatta igazi arcát. Ahogyan mi azt mondani szoktuk: kimutatta foga fehérjét: jöttek a pofonok. Egy pofon, két pofon, száz pofon. Rá kellett döbbennünk, hogy az Európai Unió nem más, mint egy álom.
Azt gondoltuk, hogy az EU-ban nincs kettős mérce, nincsenek megkülönböztetések. Mindenki egyforma, mindenkinek ugyanolyan jogai vannak.
Azt gondoltuk (és talán ez a legdurvább, ettől háborodik fel leginkább az ember), hogy különösen a kisebbségi jogok védelme terén (2018-ban már őshonos nemzeti kisebbségekről beszélünk!) az Unió minden eddigi sérelmükre választ, védelmet és ami a legfontosabb elégtételt tud adni.
Hát, nem így történt. (Beneš-dekértumok, Sólyom elnök úr kiutasítása... és sorolhatnánk tovább a negatív példákat.)
A folyamatos sérelmek és a migránsválság nem megfelelő kezelése oda vezetett, hogy megalakult a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés, vagyis a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés. Ez történelmi jelentőségű esély, hogy a nemzeti kisebbségek védelme a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kapjon az Európai Unióban. Ehhez azonban minden őshonos nemzeti kisebbségnek hallatnia kell a hangját. A kezdeményezés megmozgatta Európát(ebben élenjárt Magyarország, amit határon túli ésmagyar, és európai, de nem EU-s állampolgárokként különösen nagyara értékeltünk), olyannyira, hogy több mint 1,2 millió polgár támogatta aláírásával a Minority SafePack elképzeléseit.
Az EU tagállamainak nemzeti hatóságai jóváhagyták a támogatói nyilatkozatokat, ami azt jelenti, hogy a kezdeményezés beterjeszthető az Európai Bizottsághoz. Ennek a kérdésnek a kezelése szempontjából is kiemelt fontossággal bírnak a jövő évi európai parlamenti választások.
Ma ez jellemző az Európai Unióra.
Szerbiában, amely még mindig nem tagja az Európai Uniónak, a helyzet merőben mást mutat. A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiával rendelkeznek. Mondjuk el azt is, hogy precedensértékű a térségben a kisebbségek nemzeti tanácsairól született szerb jogszabály. Napról napra látjuk, tapasztaljuk, megéljük mennyire szerteágazó munkát folytat a Magyar Nemzeti Tanács.
Ma ez jellemző a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére az Európai Unión kívül.
Megosztás
