Az Unió és a tolókocsi

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel...”

Azt hiszem, mindenki számára ismert ez az idézet, talán fogalmazhatok úgy is, hogy elcsépelt, hiszen annyiszor lehet hallani az utóbbi időben.

Persze, amikor Széchenyi István megfogalmazta e gondolatait, még nem létezett az Európai Unió, azonban szavai a mai napig nem vesztettek időszerűségükből.

Egy kicsit átformálva, mindennapjaink eseményeire vetítve ezt az idézetet, azt is mondhatnánk: Európának olyan kormánya, vagyis vezetője van, amilyet megérdemel! Ez azt jelenti, hogy Európára olyan jövő vár (olyan jövő fenyegeti), amilyen vezetője van?

De ki is áll valójában az EU élén? A világhálón talált adatok szerint Jean-Claude Juncker luxemburgi politikus, 2014 novemberétől tölti be az Európai Bizottság  elnöki tisztségét. Ő az, aki vezeti az EU-t! (?).

Hiszem azt, hogy nincs olyan ember, aki az elmúlt napokban ne hallott volna arról, hogy az Európai Bizottság elnöke, a hivatalos magyarázat szerint hátfájásban szenved (isiász). Minden média közölte, hogy az EU vezetője a brüsszeli NATO-csúcson cseppet sem állt a helyzet magaslatán, olyannyira, hogy a nap végére tolókocsiba került. Majd tanúi lehettünk hirtelen, csodálatos gyógyulásának.

De nincs is ezzel semi gond, hiszen bárkivel előfordulhat az, hogy többet iszik a kelleténél (rendeseknél ennek azért szoktak lenni következményei), hiszen mindannyian emberek vagyunk. Láttunk már ilyet anyaországi politikusoktól is, amikor jókedvüktől nem tudtak nyilatkozni, vagy az újságírokkal mondatták volna fel a szorzótáblát.

Európára olyan jövő vár, amilyen vezetője van.

Azt a bizonyos NATO-csúcsot Jean-Claude Juncker tolókocsiban hagyta el. Félő, hogy az az Európai Unió, és tágabb értelemben az európai kontinens is, melyet Junker irányít, olyan sorsra van ítélve, mint az említett úriember.

Soros György és szervezeteinek kiszolgálása, minél több migráns betelítése Európába, a keresztény értékrend eltiprása – ezek Európa vezetőjének legfőbb, kizárólagos céljai és sajnos, részben eredményei is.

Szerencsére, úgy tűnik, Európa nem kíván összeroskadni, szolgalelkűvé lenni, nem akar függősége következményeként tolókocsiban araszolni. 

Szemtanúi vagyunk annak, hogy a változások Kelet-Európából érkeznek, s egyre több uniós országban azok a politikai erők élvezik a nép támogatását, amelyek meg akarják védeni az európai kontinenst. Talán még nem késő.

Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének pedig hosszú, erőben-egészségben eltöltött nyugdíjas éveket kívánunk!

 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon