Vízumlottó

A New York-i gázolásos támadás elkövetője Sajfulo Saipov üzbég bevándorló, radikális muszlim terrorista. Cselekedete, amelynek 8 halálos áldozata és legalább 11 sérültje van, ismét megdöbbentette a nyugati világot, és mindannyiunkat. Egy pickup truck-kel a kerékpársávba hajtott, majd egy iskolabusz felé vette az irányt és nekiütközött. Ez alkalommal a halálbüntetés kiszabását kéri rá Donald Tramp, az USA elnöke.

Ez a beilleszkedésre képtelen vallási szélsőséges  az amerikai zöldkártya lottón jutott az ígéret földjére. What?!? Ilyen is lehet egy vízumrendszer?!

Micsoda frappáns piacgazdasági, fogyasztói, társadalmi találmány! Megdöbbentő! Épp csak hogy nem csinálnak komoly ügyekből show-műsort, persze a mások nyomorán. No meg az éhezők viadala a „nagyon valós” világban. Az elmúlt napokban azonban kiderült, hogy a vízumjáték mégsem olyan jó játék, mint ahogyan azt gondolták, és nem annyira szórakoztató, és nem is nagylelkű!

Ebben a szerencsejátékban, a demokrácia bábszínházában most Uncle Sam jópofáskodása és karitatív szerepjátéka a humanizmus jegyében zajlott.

A vízumlottó megsütötte Samu bá ujját, aminek következtében több mint két tucat ember a saját hazája díszlet szerencsejátékának károsultja lett.

Nézem, olvasom a magyarul is működő weboldalt:

AMERIKAI VÍZUM LOTTÓ

American Diversity Visa Lottery

Mit nyerhet a benne résztvevő?

  • Esélyt gyermekeidnek egy jobb életre
  • Munkavállalási lehetőséget
  • Letelepedési lehetőséget az USA-ban
  • hideget-meleget egy országon belül
  • Esélyt az angol nyelv elsajátításár
  • Esélyt elképzelései megvalósítására

 

Az olvasottak eszembe juttatják a kilencvenes évek balkán háborúinak időszakát, amikor ezek a migránsölelgető, mindenkit befogadni kész államok belgrádi nagykövetségei előtt kellett napokat várakoznunk a beutazási vízumkérelmeink átadására megalázó és nem emberhez méltó körülmények között.

És azt sem felejtettem el,  miként toloncolták haza a skandináv államok azokat a vajdasági magyar, keresztény, a befogadó állam nyelvét megtanulni kívánó, beilleszkedni és dolgozni akaró fiatalokat, akik a kilencvenes években „menekültek” hozzájuk.

 

Hát csak élvezzék az amcsik azt, amit nyertek a „lottónyertesükkel”, ha már nekik ilyen a főnyeremény!

Az amerikai vízumlottó reklámjában olvasható tételek közül én itthon is megkaphatom azt a beígért hideget–meleget… Csak hagyjanak békében a magam megoldásaival!

 

 
 

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon