szöcse
Nem kedvelem azokat az embereket, akik a távolból, más gazdasági és politikai rendszerben élve, sokszor kisebb vagy nagyobb csoportérdekek által vezérelve próbálják megmagyarázni, hogy nekem itt most rossz, és majd akkor lesz jó, ha lépésről-lépésre követem az ő tanácsaikat.
Ugyanakkor tapasztalatból is tudom, hogy az az ember, aki távolról nézi a történéseket, gyakran sokkal jobban ráláthat a folyamatokra, mint az, aki benne él. És azt is tudom, hogy legbölcsebb az az ember, aki a közösség életét élve tudja felülről szemlélni mi történik körülötte, ugyanakkor bármely érdek nélkül véleményt is tud formálni mindennapjainkról.
Sajnos,
ilyen emberből kevés van, kicsi közösségünkben talán egy sincs. Vannak ugyan, akik tájékozottságuknak, tapasztalatuknak, ismeretségi körüknek köszönve ezt meg is tehetnék, de ugye, az érdekek...
Mert vannak nemzeti érdekek, meg demokratikusak, meg liberálisak, sőt liberális-demokratikusak, baloldaliak, jobboldaliak. Mind másképpen látja, hogy nekünk, a kétszázezer fős magyar közösségnek itt, a Vajdaságban, miért rossz.
Nem mondom, lehetne jobb is. De hogyan?
Mivel mi nem tudunk saját magunktól zöld ágra vergődni, a tanácsot a tengerentúlról kapjuk.
Például azt, hogy „az emberek sokféleképpen gondolkodnak, ilyen a természetünk”.
Hát igen, ez tény, nem tanács, csupán bölcselet. És: „meg kell találnunk a módját, hogy kisebbségiként se tiltsuk meg magunknak a sokszínűséget, de ne is zárjuk el magunk elől alapvető értékeink megvalósításának útját”.
Szerencsénk van, ugyanis a mód már adott, csupán alkalmaznunk kell a liberális demokráciát, és minden egycsapásra megoldódik.
A másképpen gondolkodók egyik napról a másikra kompromisszumot kötnek, a többség többé nem szavazza le a kisebbséget a parlamentben, a nemzeti kisebbség testületein, aki hatalmon van, az maga mellé engedi azokat is, akiktől a liberális demokrácia bevezetéséig folyamatosan pofonokat kapott, akik becsmérlően és rosszindulatúan elemezték a munkáját, figyelmen kívül hagyva az adott körülményeket.
Mert
„Elképzelhető egy olyan rendszer, amelyben a kisebbségi pártok megértik a küldetésüket. Nem légvárakban gondolkodnak, hanem a kisebbségen belül kompromisszumokat keresnek. Vállalják egy nemzeti minimum kimunkálását, amihez maximális támogatást szereznek, és amit az országos politika felé képviselni tudnak. Közös listán.
Ehhez persze az is kell,
hogy a csúcsokon ne olyanok üljenek, akik csakis önmagukat tartják elég bölcsnek vagy körmönfontnak a belgrádi meg a pesti keresztapákkal való alkudozásra, az idegen morzsákból összegyúrt kincstár kezelésére.
Az kell, hogy
a Magyar Nemzeti Tanács többsége ne szavazza le gondolkodás nélkül a másként gondolkodókat.
(Megjegyzem: a leszavazás csak 2014-ig volt jó megoldás, hogy csak néhány példával emlékeztessek: a Józsa-féle MNT-ben háromlábúvá tett és anyagilag tönkre vágott Magyar Szó, helységnevek, a Korhecz-féle MNT-ben izomból megválasztott zentai iskolaigazgatók, kertészmérnöki ösztöndíjak tömege, lekiskorúsított diáksegélyezők és az MNT által felújított, bebútorozott, majd ugyancsak az MNT által az esetleges vendégek számára bérbe vett ház, ami mellesleg éppen Purger Tiboré. Ezt egyébként a VMDK képviselője és a párt alelnöke az új, Hajnal-féle (állítólag nem demokratikus) MNT ülésein 2014/15-ben többször megfogalmazta, kérdés formájában is, hogy mi szükség volt erre a házfelújításra, berendezésre és bérlésre? Izzadt is Hajnal, mégsem mondhatta: közöm?!)
Az kell, hogy
ott folyjon nyilvános és tisztességes vita arról, mit is akar a kisebbség, mit szeretne, és miből nem engedhet. Mert a konstruktív vita és az abból fakadó kompromisszum minden kikényszerített egységnél erősebb.
Az kell, hogy
emberszámba vegyük a másikat, és ezt lépten-nyomon ki is nyilvánítsuk, hogy a választók meg is tapasztalhassák”.
Bevallom, egyetértek Purger Tibor washingtoni eszmefuttatásával, ez kellene. De mi van, ha egyszerűen nem lehet, mert „ilyen a természetünk”, vagy azért, mert maga a társadalom, amelyben e kisebbségi közösség él, nem teszi lehetővé ezt a viselkedésmódot?
Meg aztán az ilyen magatartásnak óriási ellensége a dac, a majd én megmutatom, a majd én jobban csinálom. Az értelmes ember gondolatát, elképzeléseit nem azért és nem úgy fejti ki, hogy a másikat, aki másképpen gondolkodik, más megoldásokat lát a gondok orvoslásához folyamatosan becsmérli, elfogadhatatlan jelzőkkel illeti, hanem tisztelettel és alázattal saját igaza mellett érvelve szál vitába eszmei ellenlábasával.
Hogy egészen világos legyek, a frissen alakult politikai civil szervezetnek élgárdája, akik a sokszínűséget hirdetik és az úgynevezett liberális demokrácia hívei, miért foglalkoznak folyamatosan legerősebb érdekszervezetünkkel, miért ragadnak meg minden eszközt arra, hogy lejárassa, bomlassza azt?
Sokan már nem voltak itthon, sokan kissé később költöztek innen el, amikor annak idején, huszonöt évvel ezelőtt megalakult a VMDK. A történelmi VMDK. A vajdasági magyarok első érdekszervezete.
Sokan távoztak innen, a kezdetben a háború elől szöktek, később a szegénység elől. De egyszer sem azért, mert itt, e közösségben nem élt a liberális demokrácia, ott pedig, ahova mentek virágzott. Nem tudom, virágzik-e egyáltalán valahol? Olvasom, hogy a legliberálisabb demokratikus közösségi oldalt, a Facebookot is már szerkesztik. Persze ügyesen, úgy liberálisan.
Visszatérve önmagunkhoz.
Sem Ágoston András, sem Kasza József, sem Pásztor István
nem azért ültek vagy ülnek a csúcsokon mert „csakis önmagukat tartják elég bölcsnek vagy körmönfontnak a belgrádi és a pesti keresztapákkal való alkudozásra, az idegen morzsákból összegyúrt kincstár kezelésére” (micsoda liberális cinikus megfogalmazás!), hanem azért, mert ők vállalták azt (nem önjelöltként, hanem miután Pártjuk Közgyűlése folyamatosan többször elnökké választotta őket), hogy ebben a balkáni politikai sártengerben érdekeinket képviselni fogják.
És mindhárman tették ezt a maguk idejében jól, a lehetőségekhez mérten mondhatom, kiválóan. Nem Washingtonból, nem Londonból, nem Berlinből, de még Pestről sem, hanem itt, helyben.
Megosztás
