A hosszú tél, a hideg és a fűtési idény után, az emberek már-már alig várják a tavaszt, a jó időt, sőt már a nyarat, a meleget. Az azzal érkező strandszezont és a szabadidős programokat. Ez nyilvánvaló, hiszen a sok szobában töltött nap után az ember vágyakozik a szabadba, kertjébe, udvarába vagy csak épp egy kellemes sétára, ücsörgésre a parkban.
Ám, mint mindennek az életben, a nyárnak és a kintlétnek is vannak tényezői, amik a kellemes mellett kellemetlenséget tudnak okozni.
Meleg, szárazság, zivatarok s persze a vérszívó rovarok, a szúnyogok.
S az emberi jellem olyan, hogy próbálja uralma alá hajtani környezetét, s persze magát az anyatermészetet is.
A szúnyogokat pedig irtani és permetezni ahogy csak lehet. Ezzel nem is lenne gond, sőt célszerű a kellemetlenségek és a betegségek ellen. Azonban ennek a védekezésnek megvan a maga folyamata, kritériuma, ami alapján történhet. Például az eső- és szélmentes napok, az emberre ártalmatlan permetszer, a megfelelő felszerelés (repülő vagy kocsi) stb.
Tisza-mentén, ebben a viszonylatba még bonyolultabb a feltételrendszer, hiszen jelen van a Tisza, a gazdag élővilága és természeti jelenségei, melyet óvni és védeni kell. Kiemelten a Tiszavirágzást, azaz a kérészek szaporodásának időszakát.
S ha mindezen tényezők teljesülnek, akkor lehet csak elvégezni magát az irtási műveletet.
Mindezek után még egy tényező játszik szerepet: az emberi értelem korlátlansága, vagyis inkább korlátoltsága. Tisztelet a kivételnek, de a felsorolt érvek ellenére egyesek mégsem fogadják el azt, hogy a felsorolt tényezőknek teljesülni kell a szúnyogok permetezéséhez.
Mindezt tetézve még gyűlést, sőt tüntetést is szerveztek Zenta város főterén, hogy az értetlenségüknek hangot adjanak s felelősöket keressenek ott, ahol nincs is.
A természet és környezetvédelem mellett, Tiszavirágzást figyelmen kívül hagyva, permeteztetnének…
Hol van a konzekvens és racionális gondolkodás?
A látottak és hallottak alapján, a szúnyogok mellett, kérészéletűnek bizonyult…