Október 23-a a Szabadság napja. ’56-ra emlékezünk, amikor ritkán látható mértékben, de egységbe kovácsolódott a nemzet. 63 évvel ezelőtt, ezekben a napokban egy kicsi, de sokat szenvedett nemzet adott értelmet és jelentőséget a szabadság igazságosságának.
A szabadság eszménye, maga a szabadságvágy elsöprő ereje kovácsolta eggyé, melyre Albert Camus is rámutatott, hogy: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia.”.
1956-ról sokszor, sokfélét elmondtak már, nevezték ellenforradalomnak, aztán népfelkelésnek, végül pedig annak, ami valójában: forradalomnak és szabadságharcnak. Az első reménysugarat a változásra, a Rákosi-féle diktatúra megdöntésére, Sztálin 1953-as halála utáni hónapok nyújtották. Ekkor lett Nagy Imre miniszterelnök, ekkor hirdette meg programját, amely az élet számos területén változást ígért. A beszéd bizakodással töltötte el az embereket, főleg a mezőgazdaságból élő vidéki gazdálkodókat és az egyetemi - főiskolai ifjúságot, illetve az értelmiséget.
1956 forradalmának elindítása között tehát ott találjuk a magyar ifjúságot.
Volt közöttük, aki életét adta érte, másokat bebörtönöztek, s voltak olyanok, akiket szilenciumra kényszerítettek. A forradalomhoz vezető úton a döntő lépést Rajk László és mártírtársainak újratemetése, rehabilitációja adta meg. 1956. október 6-án (összekapcsolódott a 48-49-es forradalommal) megrendezett újratemetésén a több mint 100 ezres tömeg megrendülten és néma döbbenettel emésztette magában a tényt: koholt vádak alapján ártatlanokat végeztetett ki a hatalom. Ekkortól felgyorsultak a folyamatok: az egyetemeken lázas hangulat uralkodott, a feszültség átterjedt a gyárakra és a vidéki parasztokra is. Az egyetemisták pontokba szedték követeléseiket, gyűléseket szerveztek, majd október 23-án egy szolidáris tüntetést szerveztek a lengyelek mellett. A politikai vezetés válságba került és október 23-án egy békés tüntetéssel vette kezdetét az 1956-os forradalom. A magyar csoda 12 napja!
Sokszor hallottuk az elmúlt időben 1956-ról, hogy az valójában egy győztes forradalom és győztes szabadságharc egy rémuralommal szemben. A történészek szerint győztes volt 1956, hiszen az első szöget a szovjet törekvések koporsójába a magyarok ütötték. A katonai tudományok művelői szerint szintén büszkék lehetünk október 23-ra, és az azt követő napokra, de főképp arra a hősi ellenállásra, amelyet a november 4-i véres bevonulás után mutattak a csepeli munkások hónapokon át, a Corvin-köz hősei heteken át, és még számos ellenálló. Hősök voltak ők, hiszen a világ egyik legerősebb hadseregét állították meg októberben, az utcai harcok keretében és csak a legsúlyosabb túlerő tudta leverni ellenállásukat novemberben, decemberben.
Hajtsunk fejet a nemzeti összefogás előtt, melyre napjainkban kiemelten szükségünk van. Hajtsunk fejet a mártírok emléke előtt, Nagy Imre és társai előtt, a pesti srácok előtt, a vidéki értelmiségiek, munkás- és parasztemberek előtt, akik a helyi forradalmi nemzeti tanácsokat megalakították és egy jobb életért, a demokratikus politikai berendezkedésért, a szabadságért és a függetlenségért, tulajdonképpen a mi jövőnkért is küzdöttek. 1956 az emberi méltóság és a szabadság visszaállításának forradalma volt.
A szabadság tehát a legfontosabb nemzeti értékünk. A szabadság azt jelenti, hogy magunk döntünk magunkról. Nem hagyjuk, hogy más államok, nemzetek érdekei befolyásoljanak bennünket. Mi tudjuk csak, hogy mi hogyan szeretnénk élni. A szabadságot és függetlenséget ma is, holnap is, mindennap meg kell védeni. Szerencsére manapság már nem fegyverrel, hanem okosan érvelve, közéleti, politikai, kulturális eszközökkel.
Megosztás
