Lezárt levél Vona Gáborhoz

Kedves Gábor!

2006-ban a Jobbik köré szerveződő Harmadik útra szavaztam a kettős állampolgárság miatt. Akkor a FIDESZ nem foglalkozott vele aktívan nekem pedig akkor ebben volt mérhető a nemzeti elkötelezettség a magyarországi pártok esetében. 2010-ben választási ígérete volt a FIDESZ-nek, be is tartotta, azóta oda megy a voksom, én már csak ilyen röghöz kötött maradok ideológiailag.

Tehát vastagon nem vagyok azzal vádolható, hogy utálom a Jobbikot. Az elmúltnyócévben azonban hogy mi a pék f..ülét csináltál, azt a Jóisten se tudja, szerintem már a feleséged se érti, nemhogy a párttársaid.

A cukiságkampány, a Simicska-házasság még érthető, mert politikát láttam már messziről. Egy lapra mindent, és 2018-ban vagy miniszterelnök leszel, vagy eltűnsz örökre.

Még tisztelni is tudom valahol ezt a hozzáállást. Erre baszki te lenyilatkozod, hogy Attila unokájaként csak Allahtól félünk. Vagy mi a franc.

Ugye, de most tényleg, nem szólt Neked senki, hogy hülye vagy? 150 év török elnyomás után 2018-ban a dzsihád-robbantások kellős közepén?

Neked nincs egy politikai tanácsadód se? Elküldjem a nagyanyám, hogy segítsen?

Miután szlovákiával ellentétben Magyarországnak 1000 éves múltja van, sőt, az azt megelőző párszáz évről is elég sok kutatás van, hálistennek a magyar népnek van több dicső periódus jutott. Van, aki az ősi magyar keresztyén években találja meg a magyarságát, egyesek államalapító Szent István királyunktól számítják az időt, mások a törökverő Hunyadiak és igazságos Mátyás hallatán húzzák ki magukat, de olyanok is akadnak, akik a szabadságharc, a kiegyezés utáni világváros Budapest fénykora vagy 56 kapcsán telnek el büszkességgel. Azt gondolom, hogy kicsiny népünk sokat letett mind fejlett keleti, mind a kereszténységet átvevő, immár nyugati népként a világtörténelem asztalára, mindegyik korral azonosulni tudok. De hogy Attila unokájaként csak Allahtól félek? Drága Vona úr! Nem ment Neked el az eszed? Milyen Allah? Mikor volt közünk nekünk az iszlámhoz?

Hát édes barátocskám, amikor Mohamed 622-ben alapította meg az iszlámot, mi akkor már rég Nyugatra tartottunk az Uralból! Persze lehet itt elmélkedni ősi mozlim magyarokról, keleti magyarokról, meg al-madzsarokról, de ezek még sztrippek se a 15 milliós kárpát-medencei magyarság 1000 éves keresztény történetéhez képest. 

1 millió nemzeti radikális szavazód volt, ezeket leamortizáltad kb százezerre a cukiság-kapmányoddal, Havas Henrikkel, kiscicával meg a Simicskával párezer voksért. De, hogy radikális jobboldaliként, az összeset bedarálod...

hát komolyan mondom, Hozzád képest Türmer Gyuszi bácsi egy politikai géniusz.  

Mondd inkább azt, hogy meguntad ezt az egészet, és hagyd a francba a politikát, ne csinálj nagyobb kárt a jobboldalon.

Elég nekünk annyi momentum, amennyi amikor széllel bélelt Bernadettekkel, meg idegosztályról szökött Gyurcsányokkal kell hadakozni, még akkor te is bejelentkezel félcédulásnak.

Kamikaze-pilóta kiképzés Japánban, eligazítás. Ezredes:

  • A feladat a következő! Felszállni 1000 méter magasba, majd bemérni az ellenséges hajót. Zuhanórepülésbe kezdeni, 300 méteren az irányt a gépházra igazítani, majd becsapódni, így semmisíteni meg az ellenséget. Kérdés van?

Egy kis cingár katona felteszi a kezét és halkan megszólal:

  • Ugye, te hülye vagy bazzeg?

Hát ezt kérdem én is...

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek