A demokrácia ünnepe a választás.
Az önkormányzati, a tartományi és a köztársasági választások hivatalos kiírásával kezdetét vette ténylegesen a kampány időszaka. A jogszabály szerint kampánytevékenység minden olyan tevékenység, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, kampányeszköz pedig például a plakát, a választók jelölt vagy jelölőszervezet általi közvetlen megkeresése, a politikai reklám és politikai hirdetés, valamint a választási gyűlés. Az utóbbi években már jelentős szerepet kaptak az egyes közösségi terek felületei, mint például a Facebook, ahol az egyes oldalak, csoportok és profilok mentén igyekeznek az állampolgárokat meggyőzni, avagy inkább eltántorítani a választásoktól.
Az elmúlt néhány hétben, de főképp néhány napban, azonban felfigyelhettünk arra, hogy egyesek kihasználva a közösségi oldalak nyújtotta biztonságot, anonim, ritkábban nevet vállalva tesznek tanúbizonyságot arról, mennyire fogalomzavarban élnek. Fogalomzavarban, hiszen teljes mértékben összetévesztik – akaratlagosan vagy akaratlanul - a versenyszerű és racionálisan érvelő, prezentáló politikai kampányt, a kicsinyes és bárgyú lejárató kampánnyal, melynek egyetlen célja – ellentétben a politikai képességek, eredmények és sikerek bemutatásán – a gyermeteg módon hazugságokra épülő és ocsmány lejáratás, rágalmazás és sárdobálás. Legfőképp vélhetően amiatt, mert nincs tényleges eredmény, tevékenység és jövőbeni cél, vagy épp amiatt, mert a másik induló vitathatatlan érdemei láttán nincs más használható eszköz.
Ezt műveli a zentai magyarság patronálójának saját magát kikiáltott, a munka hőse, Nyúl Borisz - alias Boris Zec – aki sokszor értelem hiányában, saját magából bohócot csinálva szervezett jeleneteket a városban, alaptalan dolgokkal, s eszement módon.
Kérdem én, hogy hol van az igazi célorientált, pragmatikus és tényszerű kampányolás?
Talán már a mutogatás, az idétlenség és a pocskondiázás vált idollá? A kézzel fogható és valós dolgok hiányában?!
Horatius szavaival élve: Tractent fabrilia fabri, azaz a suszter maradjon a kaptafánál!!!