HírÉrték?

Avagy, mi számít, és mi nem

Reggel fél 7. Ébresztő. Megfőzöm a kávémat, majd az udvari „kiülőbe” költözöm felébredni...

Amíg hűl a fekete, böngészek a hírek világában. Mi történt, mi az, ami fontos lehet? Minden reggelem ilyen.

Ébredés, kávé, informálódás.

De a héten valahogy mást vártam a reggelektől! Volt ugyanis egy elmúlt hétvége, mely kiemelten színvonalas eseményeket tartogatott.

A Szent György Lovagrend a reformáció 500 éves jubileumával kapcsolatban a szabadkai városháza dísztermében tanulmányi napot szervezett, ahol vendégelőadóként a lovagrend kancellárja jött Szabadkára. Vasárnap pedig egy fantasztikus koncertnek adott helyet a Ferences templom, szintén a reformáció 500. jubileumi évével összhangban.

Vártam, hogy itt-ott lesz egy-két beszámoló a hétvégével kapcsolatban, de bárhol is kerestem (egy kivétellel), semmi hír!

Pedig olvasgattam, kutattam a címeket, de csak ilyenek voltak: „Az Egyesült Arab Emírségekben azt tervezik, hogy jéghegyeket tolnak az Antarktisztól az Arab-öbölbe legkorábban 2018-ban, hogy tiszta ivóvizet nyerjenek”, „olcsóbb lesz a parkolás Újvidéken”, „Gyurcsány: Sikeresebb lesz az ország az „európai egyesült államok” részeként”, és a már jól megszokott politikai „ide csapok – oda csapok”.

Hát nem semmi, mondtam magamnak.

Én nagyon örülök annak, hogy majd egyszer némi „csekély beruházás” eredményeként lesz ivóvíz az Emírségekben, azt is díjazom, ha Újvidéken olcsóbban lehet majd parkolni, azt pedig, hogy Gyurcsány megint hozza a formáját, magasról...

De azért csak foglalkozom a híradás és hírérték kérdésével, mert van pár megválaszolatlan kérdésem, melyek a reggeli kávézások alkalmával fogalmazódtak meg bennem. Miért van az, hogy nagyobb hírértéke van annak, hogy egy új állat került egy adott állatkertbe, mint annak, hogy naponta több száz gyermek hal éhen a világban? Miért van az, hogy a médiák fényezik a migránsválság ügyét, miközben gyermekeink és mi magunk is elkezdtünk félni tőlük? Miért kell norvég pénzből, 30,2 millió dinárból Szabadkán hat lakást építeni a menekülteknek? Megjegyzem, 44 négyzetméteres lakások per 5 millióért?

Sajnos kezdünk hozzászokni, hogy a kérdéseinkre válasz nem érkezik. A „média ipar” azt találja fontosnak, értéknek, ami számunkra „csak” egy egyszerű információ, sokszor jelentéktelen.

De miért nem foglalkozik azzal, amit mi, a Vajdaságban csinálunk? Ami a miénk? Egy 500 éves jubileum egyszer van.

És visszaemlékezve azt kell mondanom, a múlt vasárnap teljesen megtelt Ferences templomban megtartott koncert alkalmával mindenki úgy érezhette magát, mintha a saját templomában lenne.

A boldogság, az ünneplés, a koncert kiemelten magas színvonala eredményezte, hogy nem számított ki evangélikus, ki katolikus, ki református, csak az, hogy együtt vagyunk, egy közösségként, egy nemzetként! Akkor nem gondoltunk a gondokra, bajokra, migránsokra, újvidéki parkolójegyek árára, és végképp nem Gyurcsányra, mert összekötött minket egy valami, a legfontosabb dolog a világon: Isten szeretete! Annak pedig nagyon örülök, hogy az alkalomnak értéke volt, színvonala, jelentősége, tartalma, csak éppen hírértéke nem lett...

De nem baj, mert mindazok, akik ott voltak, olyan élménnyel gazdagodhattak, mely nem elvehető, nem befolyásolható, nem „eladható”! Ez a mi közös kincsünkké lett, és Isten ajándéka ez számunkra.

Azé az Istené, aki előbb, vagy utóbb azért majd megadja sokunknak, hogy tisztán lássunk, és észre vegyük, értékelni tudjuk mindazt, ami bennünk van, ami körülöttünk, ami a miénk, amit mi hoztunk létre, amit a mi feladatunk megőrizni, de legfőképpen azt, hogy egy nemzettestként számítsunk egymásnak. Annak értéke lesz, a hír pedig másodlagos!

De addig is ugyanolyan lesz a reggel, a kávé, és az informálódás is... Mert hír az van bőven, csak az érték hiányCikk!

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon