Beszéljünk nyíltan

Öreg Dezső: kezdjük talán rögtön a választásokkal, többé-kevésbé mindenki a választási sikerről beszél, elégedettnek mondja magát a Szerb Haladó Párt, elégedett a Tadić körüli koalíció, ugyancsak elégedett Az Elég volt mozgalom. Önök mennyire elégedettek a VMSZ szereplésével, mind köztársasági, mind tartományi szinten?

Pásztor István:  Mi is elégedettek vagyunk. Abból indulunk ki, hogy a Szerb Radikális Pártot és az Elég volt mozgalmat leszámítva mindenki más mandátumot veszített, akkor ilyen vonatkozásban mi is ebbe a sorba tartozunk, ugyanis mandátumot veszítettünk, ahhoz képest amivel országos szinten illetve tartományi szinten az azt megelőző négy évben rendelkeztünk.

Ugyanakkor, ha az ember végigtekinti mindazt, ami az elmúlt egy-másfél évben a vajdasági magyar közéletben és a Vajdasági Magyar Szövetségben történt, ha figyelembe veszi mindazt, ami a kampányban, majd a választások eredménye vonatkozásában jó pár nappal a választásokat követően leszűrhető és lezárható, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nem lehetünk elégedetlenek, függetlenül attól, hogy mandátumszámban, be kell őszintén, hogy valljam, ettől többre számítottunk.

Viszont az, ami ettől fontosabb, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a partnereivel a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal karöltve, megőrizte azt a politikai erejét, ami képessé teszi arra, hogy továbbra is látható politikai szereplő legyen a szerbiai, a vajdasági az önkormányzati politikai mezőben illetve, megőrizte azt a politikai erőt, ami lehetővé teszi, hogy folytassuk azt az építkezést, amit évekkel ezelőtt elkezdtünk, megőriztük azt a politikai erőt, ami az érdekérvényesítés szempontjából fontos, és -- azt gondolom --, hogy ez a legfontosabb mérce.

Ö. D.: Említette tehát, hogy köztársasági, tartományi, önkormányzati, mind a három szinten megőrizték az erejüket, azt is tudjuk egészen biztosan, bejelentette, ön szólt erről, hogy a Szerb Haladó Párttal minden szinten koalícióra lépnek, ahol erre csak lehetőség van, melyek azok az elvek, amelyek összekötik a két pártot illetve a két tömörülést, mert gyakorlatilag mind a kettő tömörülés?

P. I.:  Mi olyan kampányt folytattunk, hogy nyílt kártyákkal játszottunk. Nagyon nagyon rizikót vállaltunk ezzel.

Azért vállaltunk nagyon nagy rizikót, mert tudjuk, hogy a magyar közösségen belül nagyon-nagyon sokan nehezen tudják elfogadni a Szerb Haladó Pártot. Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy nyílt kártyákkal játszunk, mert ahhoz a fajta politikához próbáltunk legitimitást szerezni, amelyiket egyedüli járható útnak látjuk ebben a pillanatban, és a választásokat megelőzően is ezt így láttuk. Ilyen vonatkozásban, ebből a perspektívából nézve, figyelembe véve azt, hogy a haladó pártnak  a magyar közösségen belüli megítélése enyhén szólva diszkutabilis, a választási eredmény igen jónak mondható.

Ugyanis az szűrhető le, hogy a haladó párt elfogadottságával kapcsolatos fönntartások kevésbé voltak erőteljesek, mint az a fajta meggyőződés, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a partnereivel együtt képes képviselni a közösség érdekeit.

Ami az együttműködést illeti, azt gondolom, hogy reálisnak kell lenni.

Abból kell kiindulni, hogy soha nem egy kisebbségi közösség szája íze szerint határozódik meg az, hogy ki a többségi politika vagy a többségi nemzeti számára a legjelentősebb politikai erő. Ezt mindig a többségi nemzet határozza meg.

Világos volt, hogy ebben a pillanatban ez a Szerb Haladó Párt fog lenni, mi a Szerb Haladó Párttal évekre visszamenőleg egy különböző intenzitású, de egy fölfutó intenzitású együttműködést alakítottunk ki, az elmúlt két évben ez az együttműködés önkormányzati szinteken illetve országos szinten azt gondolom, hogy a maximumára jutott, legalább is, ami az együttműködésnek az intézményesítését illeti, ugyanis közösen voltunk a parlamenti többség része Belgrádban illetve államtitkári pozíciókból a végrehajtó hatalomnak a része voltunk, önkormányzatokban pedig nagyon-nagyon sok helyen együttműködtünk. Volt egy koalíciós megállapodásunk, és azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt két év azt bizonyította a mi számunkra, hogy a Szerb Haladó Párt elfogad bennünket partnernek, függetlenül attól, hogy politikai erőt figyelembe véve, aránybeli különbségek vannak a haladó párt és a VMSZ, illetve a VMSZ és a partnerei között, de van egy kölcsönös megbecsülés, egy kölcsönös megbecsültség, vagy egy koalíciós megállapodás, aminek az elemeit közösen próbáltuk megvalósítani.

Ö. D.: Erről hallhatnánk valami konkrétumot?

P. I.:  Hogyne, persze. Azt gondolom, hogy az elmúlt két év tapasztalatai voltak azok, amik fölbátoríthattak bennünket arra, hogy a választási kampányban egyértelműen mondatot mondjunk, hogy mit kívánunk a választásokat követően tenni. Mi ehhez kértünk legitimitást, és ehhez kaptunk annyi szavazatot, ez hozott annyi mandátumot, amiről beszéltünk. Ilyen vonatkozásban az, amit most a teszünk, senki számára nem meglepő. A kampányban folyamatosan arról beszéltünk, hogy a választásokat követően ezt kívánjuk tenni. Úgyhogy ilyen vonatkozásban nincsen se lelkiismeret-furdalás, se pedig új elem ebben a történetben.

Ami az együttműködést illeti, két évvel ezelőtt, 2014-ben aláírtunk egy koalíciós megállapodást a Szerb Haladó Párttal, az a koalíciós megállapodás mindenki számára számára ismert lehet, ugyanis az aláírást követően rögtön fölraktuk  a VMSZ honlapjára, elolvasható, végig lehet rajta menni, elemezgetni lehet, hogy mit sikerült abból megvalósítani, mit nem sikerült megvalósítani,

azt gondolom hogy figyelembe véve az előző időszakok koalíciós megállapodásait, ez a koalíciós megállapodás kibírja a versenyt, sok mindent sikerült abból a koalíciós megállapodásból megvalósítani, csak a legnagyobb dolgokat hadd említsem: a történelmi megbékéléssel kapcsolatban, a Kisebbségi Akciótervvel kapcsolatban, és számtalan egyéb más infrastrukturális beruházás mezőgazdasággal és egyebekkel kapcsolatos kérdések, annak tükrében, hogy az ország teljesítőképessége, milyen volt, azt gondolom, hogy nincsen mit szégyellnünk és ez a két évvel ezelőtt aláírt koalíciós megállapodás annak a fölfrissítése kell, hogy képezze a következő négy évre vonatkozó koalíciós megállapodásnak az alapját, ezt kell leporolni, ebből kell kihúzni azokat az elemeket, amelyek elveszítették az aktualitásukat illetve ebbe kell beemelni azokat az elemeket, amik ma illetve perspektívában egészen biztosan, hogy aktualitást fognak jelenteni.

Ternovácz István: Arra Szerbia történelmében nem volt példa, hogy egy miniszterelnök és egy következő miniszterelnök, hiszen Vučić marad a pozíciójában, a választások másnapján azt mondja, hogy ebben a pillanatban csak egyetlen egy biztos koalíciós partner kínálkozik, az a kisebbségi párt, konkrét esetben a Vajdasági Magyar Szövetség, melynek elnökét, Pásztor Istvánt javasolni fogja a pártja vezetésének, hogy tartományi parlamenti elnökké válasszák. Azért ez nem semmi. Gondolom, hogy sederegtek a tengelyük körül a többiek.

P. I.:  Hogy a többiek mit csináltak, én nem tudom, de föltételezem, hogy meglepődtek.

Ez az a partneri viszony, vagy ez az a partnerrendszer, amiről az előbb próbáltam beszélni. Ha mi világos mondatokat mondtunk a kampányban, vállalva ezzel egy elég nagy adag rizikót, akkor ennek a visszajelzése, többek között ilyen formában történhet meg, és engem elégedettséggel tölt el az, hogy ez ilyen formában jött vissza.

Ugyanis a haladók elmondták, most már a választásokat követően a beszélgetések folyamán, hogy az ő számukra is meglepő álláspont volt, hogy ennyire egyértelmű mondatokat mondtunk. A partnerség, azt gondolom,arról szól, hogy ha az egyik oldal nyíltan vállalja az együttműködésnek a lehetőségét, akkor amikor ez aktuálissá válik, akkor az ilyen fajta visszaigazolás megtörténjen.

T. I.:  Ön azt nyilatkozta, hogy egy csomagban szeretne megállapodni a haladókkal az önkormányzat, a tartományi és a szerbiai köztársasági választásokat követően a kormányalakításban, a helyi önkormányzatok megalakításában. Konkrétumokkal tud-e már szolgálni, hiszen hétfőn beszámolt az Újvidéki Rádió rádió délutáni híradója arról,a VMSZ alelnöke révén, hogy mi történt, milyen elvi megállapodás született. Konkrétumokkal tud még szolgálni? Például azzal, hogy a VMSZ miniszteri szinten jelen lesz-e a szerb kormányban vagy csak államtitkári szinten: eddig hat államtitkára volt?

P. I.: Ami a konkrét beszélgetések vonatkozásában elmondható, elsősorban a tartományi és az önkormányzati szint, ami az országos szintet illeti, a választásokat megelőzően több alkalommal volt lehetőségem a miniszterelnökkel beszélni, én akkor elmondtam, hogy mi továbbra is ezt a fajta jelenlétet látjuk a mi számunkra elfogadhatónak és teljesíthetőnek, amit az elmúlt két évben elindítottunk, hogy része legyünk a parlamenti többségnek illetve a számunkra fontos minisztériumokban államtitkáraink legyenek.

Én nem látom ebben a pillanatban azt a kapacitást, amely lehetővé tenné, hogy egy ilyen átalakuló országban akkora felelősséget vállaljunk, hogy egy fontos minisztériumnak az irányítását fölvállaljuk.Ehhez nekünk Belgrádban nincs meg az ismeretségünk, az infrastruktúránk, az az átjárhatóságunk, ami a belgrádi pártoknak megvan, másrészről pedig azt gondolom, hogy úgy miniszteri pozíciót vállalni, hogy az ember nem tud teljesíteni, nem szabad.

Nem szabad az ország miatt se, és nem szabad a magyar közösség miatt se.

Ezért én továbbra is azt tartom fontosnak, hogy ezen az elvi megbeszélésen végigmenve megnézzük, hogy melyek azok a minisztériumok, ahová államtitkárokat tudunk bejuttatni. Az elmúlt két év azt bizonyította, hogy az embereink megállták a helyüket, legalábbis túlnyomó többségük megállta a helyét. Nem csak magyar ügyekkel foglalkoztak, mert a minisztériumi államtitkár az minisztériumi államtitkár is, és nem magyar ügyeknek az államtitkára, hanem országos ügyeknek az államtitkára, de azt, hogy ott voltak, az a magyar ügyeknek az előre mozdítása szempontjából is nagyon-nagyon fontos volt.

Ö. D.: Nem is mindig lehet azért elválasztani a magyar ügyet a nem magyar ügytől, hiszem a magyar ember is itt él Szerbiában, ugyanannyi igénye van munkára, jó minőségű oktatásra stb. Tehát ezek nem igazán elválaszthatók.

P. I.:  Természetesen. Én ezt nem is ilyen szempontból mondtam, hanem abból a szempontból, hogy az, aki államtitkárnak elmegy egy minisztériumba, az nem csak a magyar ügyekkel kell, hogy foglalkozzon. Például, ha valaki infrastrukturális ügyekkel foglalkozó államtitkár, akkor az összes infrastrukturális ügyet kezelni kell neki, amit a miniszter rábíz, nem csak azokat, amik a magyar közösség szempontjából fontosak.

T. I.:  Elnök úr azt nyilatkozta, látom Dezső is készült egy kérdéssel, de ha már itt tartunk, hogy a haladók azt mondták több szinten is az elmúlt napokban, hogy tartományi szinten szélesebb együttműködést, koalíciót szándékoznak létrehozni, a köztársasági szinten szűkebbet, hogy fog ez kinézni, mit lehet most erről tudni a tartomány szintjén? Ön ma azt nyilatkozta a szerbiai televíziónak, hogy jó lenne, hogy ha a Čanak-féle Vajdasági Szociáldemokrata Liga is részese lenne ennek a koalíciónak, mit lehet erről tudni?

P. I.:  Valóban ezt nyilatkoztam, mert ezt gondolom. Ugyanis ami Vajdaság vonatkozásában egészen biztos, hogy előttünk áll és az egyik része ezeknek a kérdéseknek aránylag rövid gyeplőn a másik egy picikét hosszabban, az ami rövid gyeplőn van az a pénzelés illetve a hatáskörök kérdése, az ami talán hosszú gyeplőn van, de nem kevésbé fontos, sőt igazán fontos az az Alkotmány-módosítás, illetve azon belül a vajdasági státusznak a hosszútávú alkotmányjogi rendezése.

Ezek olyan fajsúlyú kérdések, amikkel kapcsolatban jó volna, hogy ha olyan megoldások alakulnának ki, amelyek mögé a jelentős politikai erők föl tudnának sorakozni, illetve ezeknek a megoldásoknak a kimunkálásában ezek a jelentős politikai erők részt tudnának vállalni, részük lenne benne.

Én természetesnek tartom, hogy ha egy lehetőség van rá, akkor például a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, mint egy vajdasági székhelyű, vajdaság vonatkozásában elkötelezett párt, amelynek programalapja a vajdasági státusz illetve a vajdaságiság jelenti, része legyen a parlamenti többségnek. Ez az én véleményem.

Persze ez nem meghatározó vélemény, ugyanis a végkifejlet szempontjából egyrészről nagyon fontos, hogy a Szerb Haladó Párt a végén mit fog gondolni, másrészről pedig fontos az, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga erről mit gondol, én a saját véleményemet mondtam el.

Félreértés ne essék, ez a mi érdekünk is, hogy mint vajdasági magyar politikai erő, ne egyedül vívjuk azt a csatát, amelyik Vajdaság státuszára vonatkozik, hanem mások is legyenek ennek a feladatnak a részesei, de megint azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel kapcsolatban végérvényes állásfoglalások nem alakultak ki. Én azt látom, hogy a liga se nem nyilatkozott erről a dologról, illetve úgy nyilatkozott, hogy lebeg a történet egy kicsikét.

Ö. D.: A liga alelnöke, mintha beleegyezően nyilatkozott volna, nem?!

P. I.:  Ezért mondom, hogy picikét lebeg a történet, de ugyanakkor a haladó párt részéről sincs ezzel kapcsolatban egy egyértelmű világos mondat. Ami ebben a pillanatban fontos, hogy mi a hétfői (május 9.) beszélgetésen abban maradtunk a haladó párttal, hogy a vajdasági jövőbeli koalíciónak a gerincét a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség alkotja a saját partnereivel, az egyik is meg a másik is, és erre a gerincre fogjuk beszólítani azokat a politikai erőket, akikkel együtt létre kellene hozni ezt az aránylag széles frontot.

Ö. D.: Ha már Vajdaságnál tartunk, akkor próbáljunk ezen az úton haladni még egy kicsit tovább: az autonómiával problémák vannak. Problémák vannak legalább is az én meglátásom szerint jó ideje, aminek az a következménye, hogy Vajdaságnak nincs pénze, pénz nélkül pedig elég nehéz autonómiát csinálni. E tekintetben, milyen a szándékuk, mik azok a célok, amik vezérlik, és van-e arra remény, hogy Vajdaságnak több pénze legyen, mert azzal azért könnyebb autochton módon, autonómiában gondolkodni.

P. I.:  Valóban így van, és ez egy örökölt helyzet. 

Az örökölt helyzetnek két eleme van: az egyik az, hogy 2008-tól errefelé, egyetlen egy kormányzattal se sikerült megbeszélni és elérni azt, hogy elfogadásra kerüljön a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény. Tehát ez az egész témakör ez egy rendezetlen témakör. Innentől kezdve folyamatos a számháború, hogy mi a 7%, hogy mi a háromheted, mi a négyheted, mi mennyi.

A másik elem azzal függ össze, hogy milyen az országnak a teljesítő képessége és a költségvetési potenciálja, a költségvetési lehetőségrendszere.

Ö. D.: Most jönnek az aranyévek, mondta tegnap a miniszterelnök...

P. I.:  Azt gondolom, hogy a miniszterelnöknek jogában áll mondatokat mondani.

Én azt remélem, hogy konszolidáltabb idő fog következni, de az aranyévekre még várni kell.

De ha konszolidáltabb idők jönnek, az már jelentős előrelépés lesz ahhoz képest, amikkel az elmúlt időben találkoztunk, illetve figyelembe véve azokat a veszélyeket, amelyek leselkedtek erre az országra. Mert ha azok a lépések nem történetek volna meg, amiknek a megtételére sor került az elmúlt két évben, és ezek elsősorban nadrágszíjszorító lépések voltak, hogy világos mondatokat mondjunk ezzel kapcsolatban, akkor reális volt a veszélye annak, hogy a költségvetés bedől, és az egész rendszer összeomlik.

Úgyhogy, ha sikerült az elmúlt két évben stabilizálni a költségvetést, a rendszer működését, és ha ettől tovább tudunk lépni, márpedig a makromutatók azt mutatják, mert például a mostani prognózisok arról beszélnek, hogy a társadalmi össztermék növekedése erőteljesebb fog lenni, mint ahogy az elsődleges felmérések az idei évre azt prognosztizálták, ezek jó jelek, de egészen biztos, hogy nem fognak olyan helyzetet teremteni, ami alapján az emberek azt fogják mondani, hogy eljöttek az aranyévek. Sajnos várni kell rájuk.

Ö. D.: A köztársasági szinttel kapcsolatban azt mondta, hogy államtitkári szint a csúcs. A Vajdaságban eddig, ha jól emlékszem egy titkára volt a VMSZ-nek, és voltak különböző más beosztásai is, természetesen azt kérdezni sem kell, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elfogadja-e a felkínált képviselőházi elnöki tisztséget, remélem, hogy ez tiszta ügy, nem?!

P. I.:  Hát, ez tiszta ügy, ugyanis mielőtt a miniszterelnök bejelentette volna, azelőtt volt egy rövid telefonbeszélgetésünk,

aminek egy rövid kérdés, és egy még rövidebb válasz volt a tartalma, ami igen volt, úgyhogy innentől kezdve, ami minket illet, azt gondolom, hogy ez a történet rendeben van, persze végig kell menni az úton és majd akkor lehet róla kijelentő mondatban beszélni, amikor a parlament alakuló ülésén ez a fajta döntés meg fog születni, de engedje meg, hogy itt ennél az ügynél egy picikét talán megálljak.

A tartományi parlamenti elnöki pozíció az én számomra, nem egyszemélyes kérdés, tehát a történet nem arról szól, énnekem személy szerint ez a pozíció fontos, vagy nem fontos, persze hazudnék, hogy ha azt mondanám, hogy az embernek nem esik jó, ha politikusként fölkérik arra, hogy legyen még négy évig a vajdasági parlament elnöke, zárójelben szeretném megjegyezni, amióta létezik ez az intézmény, nem volt rá példa, hogy két egymás utáni ciklusban ugyanaz az ember legyen a parlamentnek az elnöke.

De ez nem elsősorban személyes jellegű momentum vagy nem személyes jelleggel fontos, hanem azért, mert ez egy olyan -- föltételesen mondom, mert nálunk nem szokás ez a szóhasználat -- közjogi méltóság, olyan pozíció, amelyik láthatóvá teszi a politikát, a politikai erőnek súlyt ad, a közösség számára, a közösségnek súlyt ad, ami lehetővé teszi az ügyeknek az intézését, és lehetővé teszi azoknak a választópolgároknak az érdekképviseletét, akik ránk szavaztak, illetve akik ha nem is szavaztak ránk, de elvárják tőlünk joggal, hogy érvényre juttassuk az érdekeiket.

Ebből a pozícióból lehet láthatóan politizálni, és ilyen szempontból fontos az, hogy ez a lehetőség megteremtődött, hogy ez a lehetőség a partnerkapcsolat építése keretein belül realitássá válik.

Elsősorban ezért fogadtam ezt el: azt gondolom, hogy a VMSZ elnökének, mint a legjelentősebb vajdasági magyar politikai erő elnökének, láthatónak kell lennie a politikai porondon, és ez az a pozíció, amelyből látható.

T. I.:  Népi szólás, hogy jó amikor rossz, mert a rossz után jön a jó, na, most ebben a helyzetben, amikor egybeesik a két ország, a szerb és a magyar nemzet geostratégiai érdeke, és hosszú ideje már nem bántják a magyarokat itt a Vajdaságban, jóleső érzéssel veszi a jóérzésű ember tudomásul azt, hogy ilyen a viszonyrendszer amilyen, viszont azt tudjuk, hogy óriási a felelőssége egy politikusnak. Most egy olyan időszak jön, amelyben elképzelhető, hogy az alkotmánymódosítás is belefér. Lát-e olyan potenciális veszélyt, amely ezt a kiváló viszonyt a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség, a Budapest és Belgrád között, vagy akár a vajdasági magyar és szerbség viszonyában romláshoz vezethetne?

P. I.: Egy kérdésben rengeteg fontos félmondat vagy fölvetés volt, hadd próbáljak mindre válaszolni.

Az egyik az, hogy jó volna megelégedettséggel nyugtázni, hogy egészen biztos nem véletlenül, a vajdasági magyar közösség megbecsült, tekintélyes része, a szerbiai populációnak. Ezt azért volna jó nyugtázni, mert mi mindannyian emlékszünk azokra az időkre, amikor ez nem így volt. És az, hogy ez így lett, nem önmagától lett így, hanem azért, mert az elmúlt tíz évben rengeteget tettünk annak érdekében, hogy ez így legyen.

Ehhez természetszerűleg hozzájárult az, hogy a két ország közötti kapcsolat ma ilyen illetve lehet, hogy fordítva van, most nem lehet tudni, hogy mi minek az okozója, mi az előzmény és mi a következmény.

Ami fontos, az a két ország közötti viszony, és ennek a legnagyobb haszonélvezői a vajdasági magyar közösség tagjai.

Mi magunk rengeteget tettünk annak érdekében, hogy ez a viszonyrendszer így alakuljon.

A Vajdasági Magyar Szövetség sokat tett annak érdekében, hogy ez a viszonyrendszer így alakuljon, nagyon komoly rizikókat vállaltunk föl akkor, amikor elkezdtük a Szerb Haladó Párttal építeni a viszonyrendszerünket: emlékeztetni szeretném Önöket is meg a Hallgatókat is, hogy milyen vesszőfutásnak voltunk évek hosszú során kitéve, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben.

T. I.:  Sőt,tart ez most is...

P. I.:  Tart még most is, de nem olyan intenzitással. Ami most van, az inkább a politikai pozicionáltságnak a következménye, de akkoriban össztűz volt.

Viszont, ha akkor ezeket a lépéseket nem léptük volna meg, akkor meggyőződésem, hogy a két ország közötti viszonyok ma nem ilyenek lennének. Függetlenül attól, hogy nagyon összetett időket élünk, ha azt vesszük figyelembe, hogy Európa hogyan változik, ha csak azt nézzük meg, hogy például Ausztriában az elmúlt fél évben mi történt, mekkora pálfordulásra került sor a menekültügy vonatkozásában, a politikai erőviszonyok alakulása és átalakulása szempontjából, akkor egészen biztos, hogy olyan európai folyamatoknak vagyunk a részesei, amiket nehezen is tudunk definiálni -- mert az ember mindig  visszamenőleg érti meg azt, ami történt vele --,

tehát egy ilyen átalakuló világban nagyon-nagyon fontos, hogy a két ország közötti viszony ilyen. Én, ebben a pillanatban, hogy őszinte legyek, nem látom a veszélyét annak, hogy ez a viszonyrendszer valami oknál fogva megromolhat, és ezt nagy elégedettséggel mondom. Azért nem látom, mert a két ország viszonyában ebben a pillanatban nincsenek nyitott kérdések. Az elképzelhető, hogy lesznek olyan körülmények, mint ahogy volt is az elmúlt egy évben vagy az elmúlt jó félévben a határzárral, a migránsválsággal, ami feszültséget okozott, de ez nem a két ország közötti viszonyrendszerből fakadó nehézség, hanem a körülmények okozta feszültség.

Elképzelhető, hogy ilyen lenni fog, de ahogy ennek a megoldása aránylag rövid idő alatt, talán tíz nap alatt megtörtént tavaly nyáron, én azt gondolom, hogy a két ország közötti viszony ma is olyan és perspektívában olyan fog lenni, hogy ez ugyanígy fog folytatódni. Ma Szerbiának nincsen szomszédja, akivel olyan rendezettek a viszonyai és olyan bensőséges érdekeken alapuló együttműködés van, mint amilyen Magyarországgal.Megengedem magamnak azt a luxust, hogy ugyanezt elmondjam Magyarország vonatkozásában -- ahogyan én látom: tehát Magyarországnak nincsen olyan szomszédja, akivel olyan viszonya van, mint amilyen Szerbiával.

Ö. D.: A kárpát-medencei magyarság úgy tartja, úgy látja, hogy ami a kisebbségi autonómiát illeti, itt a vajdasági magyarok jutottak el a legtávolabb, azt hiszem ebben egyetértünk.

P. I.:  Igen.

Ö. D.: Elégedettek ezzel, ami sikerült, vannak-e új célok-e tekintetben?

P. I.: Mindenekelőtt azt kell, hogy mondjam, hogy valóban így van, a magyar politika úgy ítéli meg, hogy ebben a tekintetben mi jutottunk el legmesszebb.

Azt, hogy ezzel elégedettek vagyunk-e egyrészről azt kell, hogy mondjam, hogy igen, mert ez nem egy garantált lehetőség volt. Ez egy olyan lehetőség volt, amit a politika eszközeivel 2008-ban, 2009-ben, sőt 2000-től errefelé ki kellett küszködni, ki kellett harcolni.

Ez nem az ablakon hullott be, hanem ezért komoly politikai csatákat komoly győzködéseket, a kérdések folyamatos melegen tartását kellett biztosítani, másrészről rendelkezni kellett azzal a szakpolitikai, vagy szakpolitikusi gárdával és háttérrel amelyik ezeket az indokokat le tudta írni, el tudta mondani, a törvényalkotás folyamatában érvelni tudott, ennek eredményeképpen jutottunk el odáig, ameddig eljutottunk.

Az, hogy ez elegendő-e, ezzel elégedettek vagyunk-e olyan szempontból, hogy befejezettnek tartjuk-e a dolgot, nem.

Azért nem, mert ez egy befejezhetetlen folyamat, az autonómia építése, az én meggyőződésem szerint, illetve sokunk meggyőződése szerint egy folyamat.

A folyamatnak vannak kisebb-nagyobb amplitúdói, van, mikor úgy tűnik, hogy az ember egy picikét visszább lép a történetben, vagy visszább jut a történetben, mint ahogy történt itt az elmúlt időben az alkotmánybírósági döntéseknek következményeképpen, akkor utána nekilendül és nyitódnak újabb lehetőségek, mint ahogy a Kisebbségi Akcióterven keresztül nyitódtak lehetőségek, hogy ezeket a létező problémákat az elkövetkező időben orvosolni tudjuk vagy, mint ahogy megnyitottuk a lehetőségét annak, hogy a részarányos foglalkoztatással valóban előrébb tudjunk lépni, ami a közszférában való szerepvállalásunkat és jelenlétünket illeti.

 

Ezek mind olyan dolgok, amik egymás mellett futnak, de ezeket a lehetőségeket nekünk kell megteremteni és az önmagában még nem is elég, hogy ha mi, magyarok egy asztalnál ülve megbeszéljünk, hogy mit akarunk, nekünk ebben a pillanatban négy parlamenti képviselőnk van ahhoz, hogy egy elképzelés törvényi erőre lépjen.

Az autonómia pedig attól autonómia, hogy része a megoldási jogrendnek. Ahhoz, hogy ezek az elképzelések törvényi erőre lépjenek, még minimum 122 képviselőt meg kell győzni arról, hogy az, ami nekünk jó, az nekik nem rossz.

És ilyen szempontból fontos a partneri viszony építése, a koalíciós megállapodás és az, hogy világosan érezzük vagy lássuk, hogy mik a tűréshatárok, mert az építkezés üteme nem attól függ, hogy mi milyen gyorsan akarunk előbbre haladni, mi sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb lépésekkel szeretnénk előre haladni, az igazi kérdés mindig az, hogy mihez tudunk megfelelő partnerkapcsolatot teremteni, mi az, ami magába hordja a lehetőségét annak, hogy minimum 126-an rá fognak szavazni. Ez határozza meg mindig a tempót is és a lépéseknek a nagyságát is.

Ö. D.: Jó ez a törvényhozás nehézsége, ebbe beletartozik az is, hogy egy féltucat törvényt kellene egyeztetni továbbra is -- nem? --, amelyek nincsenek teljesen összhangban, ezek jövőbeli célok? Gondolok itt mondjuk a nemzeti tanácsokra, oktatási stb törvényekre, amelyek ugyanazt a területet szabályozzák különböző formában, különböző megoldásokkal. Cél-e ezeknek a kiegyenlítése?

P. I.:  Persze, és itt, most, a kérdésen keresztül rámutatott arra, hogy ez mennyire egy sziszifuszi munka,

tehát hiába írja a nemzeti tanácsokról szóló törvényben, hogy a nemzeti tanácsnak, milyen hatáskörei vannak, akkor amikor egy-egy témába vágó törvény kerül asztalra, akkor nagyon gyakran ugyanazt a csatát újra meg kell vívni. Ezért tartanánk mi nagyon-nagyon fontosnak, hogy ha a nemzeti tanácsokról szóló törvény az egy nagyobb erővel bíró törvény volna, mint az egyes ágazatokra, vagy egyes témákra vonatkozó törvény.

Ö. D.: De nem így van...

P. I.:  Ebben a pillanatban nem így van, de ha sor fog kerülni az alkotmánymódosításra, akkor van két olyan terület, amelyik vonatkozásában mi szeretnénk, hogy ha egy nagyobb erejű törvénnyel kerülnének ezek a kérdések rendezésre, ez a nemzeti tanácsoknak a kérdése illetve Vajdaságnak a kérdése.

Ez ugyanis azt tudná eredményezni, hogy az egész törvényalkotási folyamatban, nem csak az Alkotmánnyal, hanem minimum ezzel a két törvénnyel is összhangba kellene, hogy legyen az összes olyan törvénytervezet, amelyik bekerül a parlament elé. Ez tudná azt eredményezni, hogy ez a sziszifuszi munka, ugyanannak a kérdésnek az újabb és újabb megvédése kikerüljön, lekerüljön a mindennapi feladatok sorából.

T. I.: Énnekem meggyőződésem, hogy az újságírónak nem az a dolga, hogy mikrofonállványt játsszon, tettem már föl kényelmetlen kérdéseket Pásztor Istvánnak és társainak, viszont most abba a helyzetbe kerültem, olyan is volt, hogy bekérették a Vajdasági Magyar Szövetség irodájába az anyagomat, de én most abban a helyzetben vagyok, hogy ha hülyeséget beszélek, akkor majd valaki itt rám szól a stúdióban, én most úgy látom, hogy a vajdasági magyar politizálás olyan értelemben került nehéz, kíméletlenül nehéz helyzetbe, hogy itt működik egy gazdaság és térségfejlesztési program, amelyhez az óriási mennyiségű pénzt a magyar állam, a magyar kormány, az adófizető polgárok pénzéből biztosítja, kiváló a szerb-magyar viszony, ugyanakkor azt látom, hogy a szélsőjobbtól, a szélsőbalig, a liberálisokon át, kíméletlenül támadják ezt az utat, amit most a Vajdasági Magyar Szövetség a legbefolyásosabb délvidéki magyar szervezet jár. És amikor elolvasom a liberális gondolkodónak az írását az Árgus honlapján, a vajdasági magyar jogvédő egyesület honlapján, elolvasom a Magyar Mozgalom honlapján, ahol vezető kommentátornak számít, legalább is gyakran idézik ezt a szerzőt, nem fogom megnevezni, valamikor itt tevékenykedett a Vajdaságban, aztán a Szabad Európa rádiónál, kíméletlenül, elvtelenül, néha nihilista módon támadja azokat a törekvéseket, amelyek a VMSZ politikájában megnyilvánulnak. Én ebben azt látom, lévén azt már mondtuk, hogy a magyar kormány nemzetpolitikája igazából itt, nálunk bontakozott ki a Kárpát-medencében úgy ahogy, hogy tulajdonképpen nem is csak a VMSZ-t támadják, hanem itt támadják az ebben a pillanatban sikeres nemzetpolitikát, ami Budapestről indul. Túlzás ez?!

P. I.: Nem túlzás, valószínű hogyha nem is teljes terjedelmében fedi az igazságot, de nagyon sok igazságfelületet fed ez a megállapítás, ami itt a szerkesztő úr kérdésének a végén megállapítás formájában elhangzott. A politika az végül is egy csata. Egy folyamatos csata. Az, ami újszerű ebben a pillanatban és amikor a pillanatról beszélek, akkor az elmúlt körülbelül másfél évről beszélek, az az, hogy olyan újabb törésvonalak alakultak ki, amik teljesen fölkavarták a közéletet, és ennek vagyunk a szemtanúi ebben a pillanatban.

Ha a kérdés világos volt, akkor hadd legyen a válasz legalább ennyire világos.

A Vajdasági Magyar Szövetségen belül körülbelül egy évig volt folyamatos belső puccskísérlet.

Ez a puccskísérlet azt célozta meg, hogy belülről destabilizálja a Vajdasági Magyar Szövetséget, egy olyan eredményt hozzon a soron következő, most már mögöttünk levő választáson, amire el lehet mondani, hogy nem kielégítő, és akkor azok, akik a belső feszültséget folyamatosan generálták, azok legyenek a megmentők.

És a puccs befejeztét követően egy hónap alatt konszolidálják az állapotokat, birtokába kerülnek mindannak a lehetőségrendszernek, amelyik a nemzetpolitikának köszönve az elmúlt egy, másfél, kettő, három, öt évben kialakult, és onnantól kezdve ők irányítsák a folyamatot.

Amikor kiderült, hogy ez nem járható út, mert amikor bejelentették, hogy indulni fognak a választásokon, akkor kizárásra kerültek a Vajdasági Magyar Szövetségből,

onnantól kezdve egy kényszerpályára kényszerültek, és onnantól kezdve a kényszerpálya azt eredményezte, hogy az, amit Szerkesztő Úr  mond, hogy a szélsőjobb és a másik véglet gyakorlatilag a választási megjelenéssel egymásra talált, a támogatásuk is egymásra talált, a Jobbik támogatása, a Rockefeller támogatásával és kialakult itt egy olyan,önmagát alternatívaként bemutató politikai alternatíva, amelyik elég tarka.

Azért tarka, mert mondjuk, egy évvel ezelőtt nehezen lett volna elképzelhető az például, hogy most neveket ne említsek, de azok, akik a VMSZ-ben magas pozícióban voltak, a VMDK színeiben legyenek jelöltek. Ha ezt valaki egy évvel ezelőtt mondta volna, akkor azt gondolom, hogy mindannyian megmosolyogtuk volna.

Most sem látom, hogy mi a politikai közös nevező közöttük, hacsak nem az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek kárt okozzanak.

Ez a károkozási folyamat csapódik le ezzel a véleménytengerrel, aminek a szemtanúi vagyunk.

Ez a történet részben fodrozza a vajdasági magyar gondolkodást és közéletet, megzavarja az embereket, nem igazán értik, hogy miről van szó, mi most a probléma, de előbb-utóbb ez be fog fejeződni, ugyanis befejeződött a választási csata.

Világos az, hogy kinek mekkora legitimitása van. Ebből a pozícióból mindenkinek bizonyítania kell, hogy az, amit képvisel, mit jelent, és hogyan szolgálja a nemzet érdekét.Most persze látjuk már, hogy ezek a politikai erők megpróbálnak a saroglyára fölugrálni, de azt szeretném elmondani egészen világosan, hogy lehetőséget kell teremteni az időnek, hogy kisimítsa a dolgokat, de az idő elmúlása fogja kisimítani a dolgokat.

Azt nem lehet elfelejteni, hogy ezelőtt két héttel, vagy két hónappal ki, milyen mondatokat mondott.

Ezeknek a mondatoknak a tükrében én ebben a pillanatban sehol nem látom az együttműködésnek a lehetőségét. Ezzel kapcsolatban is világos mondatot akarok mondani, attól még, hogy valaki magyar, az nem azt jelenti, hogy nagyobb az együttműködés lehetősége, mint ha egy korrekt szerb partnerrel próbál az ember megállapodni.

Ezért nem lesz se Zentán, se Magyarkanizsán, se máshol magyar többségű önkormányzat, mert azokkal, akikkel ezt meg lehetne csinálni, nem lehet. Azokkal lehet megcsinálni, akik irányába van egy kölcsönös bizalom, olyan bizalom, amit visszaigazoltak az elmúlt években.

Azt gondolom, hogy ez határozza meg a mozgásterünket, és ami pedig a mondatokat illeti, azokat el lehet mondani, akkor amikor az embernek jó kedve van, le lehet írni, viszont a politika nem erről szól.

A politika az az érdekérvényesítésről szól, és az érdekérvényesítés szempontjából naponta föl kell kelni és el kell látni a föladatot.

Az én számomra az, ami a legnagyobb tragédia, hogy ezek az emberek ezekkel a mondatokkal megmérgezik az embereknek a lelkét, és azt gondolom, hogy ez bűn.

Bűn az, hogy amikor ilyen lehetőségeknek a birtokában vagyunk, mint amit a gazdaságfejlesztési program, a falugondnoki rendszer, a nemzeti tanácson keresztük létező támogatás politikai rendszer biztosít, ahelyett, hogy a lehetőségeknek, a minél jobb fölhasználására koncentrálnának, az embereket erősítve, reálissá tegyük a bizakodást anyagi támogatást nyújtva, ahelyett, hogy ezzel foglalkoznának azok, akik mást nem tudnak, mint köpködni, semmi mást nem csinálnak, mint folyamatosan, erőteljesen köpködnek, lájkolgatják egymást, erősítik egymást.

Ö. D.: Egyértelműen a Prosperitátiról beszélt az imént, erről az anyagi támogatásról, vajon ilyen programokkal, ahol óriási anyagi segítségről van szó azt tudjuk, mert az összeg az nagyon-nagy, de meg tudjuk-e állítani, meg lehet-e állítani az egyre nagyobb elvándorlást, ami a vajdasági magyar közösséget is igen-igen érinti?

P. I.:  Hogy teljesen meg lehet-e állítani?

Azt gondolom, hogy nem. Ez egy trend, tendencia, ennek a tendenciának részesei vagyunk mi is, mert ez egy szélesebb, egy világ- vagy európai tendencia. De az, ami miatt ez a lehetőség fontos, hogy azok, akik itt akarnak maradni, azoknak most először tudunk olyan támogatást biztosítani, ami nem verbális jellegű.

Az elmúlt 25 évben, amióta létezik újkori vajdasági magyar politika, azon túlmenően, hogy biztató mondatokat mondtunk egymásnak, a reálszférában ezen túlmenően vajmi keveset tudtunk tenni, illetve amit tudtunk tenni, az elsősorban itteni forrásokból volt a politizálás eszközeivel biztosítható. Most ezek mellé, zárójelben szeretném megjegyezni, elég szűkös források mellé, odajött az az anyaországi jelentős anyagi támogatás, amelyik a magyar közösség számára egy plusz kibontakozási lehetőséget teremt, és egy olyan új momentumot, amelyik azok számára, akik itt akarnak maradni talán könnyebbé tudja tenni a megélhetést.  

T. I.:  Nagy Imrétől, a gazdaságfejlesztési program kidolgozójától hallottam, hogy több mint 2400 pályáztak, ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyarság egy százaléka, ez óriási szó, hiszem az az egy százalékot legalább képvisel.

P. I.:  Az első körben.

T. I.:  Az első körben, és ez még nem ért véget.

P. I.:  Az első körben 2413-an pályáztak, a második kör az most van folyamatban ősszel indul a 3. kör, és amikor az idei évnek az 5 milliárd forintja fölhasználásra kerül, mert végül is ez az idei évnek a lehetősége, akkor január elsejétől ott van újabb 7,5 milliárd forint illetve 2018-ra újabb 7,5 milliárd forint, plusz ehhez jön hozzá az a 30 milliárdos banki hitelkeret, aminek a fölépítése ebben a pillanatban folyamatban van. Tehát egy olyan reális lehetőségnek a birtokában vagyunk, amelyik lehetővé tudja tenni azok számára, akik itt kívánnak maradni, itt kívánnak boldogulni, hogy a biztató mondatokon túlmenően ilyen jellegű támogatást is tudjunk biztosítani.

Ö. D.: Mennyire függ a vajdasági magyar politizálás ezek szerint Budapesttől, Budapest nem csak erkölcsi, hanem anyagi támogatásától is?

P. I.:  Nagyon nagyban függ, mint ahogy függött az elmúlt 25 évben folyamatosan. 

Ö. D.: Még egy kérdést tennék föl, mivel, hogy ritkán vendége ennek a rádiónak, el tudná-e mondani, hogy melyek azok az önkormányzatok, ahol a VMSZ jelen fog lenni és az imént említette, hogy a megosztottság miatt nem tudnak tiszta magyar önkormányzatot illetve magyar többségű önkormányzatot, melyek azok ahol számítanak arra, hogy magyar lesz az önkormányzati csúcsvezetés?

P. I.: 25 önkormányzatban lesznek magyar képviselők. Amiről kevesebbet beszélnek, például emberemlékezet óta Pancsován nem volt, a pancsovai képviselő testületben lesz magyar képviselő, Bácson nem volt magyar képviselő, és most van.

És azt gondolom, hogy ez arról szól, hogy mekkora a közösségnek az ereje, nullából lehetett fölépíteni szervezeteket. Pancsován 800 támogató aláírást kellett összegyűjteni, ahhoz, hogy listát tudjunk állítani, és becsülettel a pancsovai magyar emberek összeszedték a 800 aláírást, nem vásárolták, nem hamisították, becsülettel összegyűjtötték és van egy képviselőnk.

Ami a 25 önkormányzatot illeti, persze nem mind ugyanolyan fajsúlyú, és nem mind ugyanolyan lehetőségekkel bír, ott ahol az alapmegállapodás a Szerb Haladó Párttal az, hogy akinek több mandátuma van a képviselő testületben az adja a polgármestert, az akinek kevesebb, a testület elnöki pozícióját.

Tehát végül is nagyon sok helyen ott leszünk az önkormányzat csúcsvezetésében, polgármesterünk ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy Magyarkanizsán, Zentán és Topolyán lesz, az összes többi önkormányzatban pedig képviselő testületi elnökünk illetve jelentős súlyunk lesz az önkormányzatokban ott, ahol számszerűleg jelentősek vagyunk.

Azokban az önkormányzatokban, ahol a Szerb Haladó Párt abszolút többséget szerzett, mint például Nagykikindán vagy például vagy pedig Óbecsén, része fogunk lenni a többségnek és befolyásolni tudjuk a folyamatokat, különösen azoknak az ügyeknek a tekintetében, amelyek az ottani magyar közösség szempontjából fontosak. 

T. I.: Utolsó kérdés, marad-e az együttműködés a választások után a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal és a Magyar Egység Párttal?

P. I.:  Igen maradni fog az együttműködés, és azt gondolom, hogy ennek a választásnak ez az egyik nagy politikai hozadéka, hogy egyrészről repedt a közélet, átrendeződött, de nem csak negatív irányba, hanem pozitív irányba is, sajnos erről a pozitív irányról nagyon-nagyon keveset beszélnek, de azt gondolom, hogy legalább annyira fontos, mint a negatív, sőt fontosabb.

Mi tegnap (május 10.) találkoztunk itt, Újvidéken Csorba elnök úrral és Szmiesko elnök úrral, kölcsönösen tájékoztattuk egymást, megbeszéltük a következő lépéseket. Úgy gondolom, az a közösségi érdek, hogy ez az együttműködés erősödjön és erre az együttműködésre tudjuk behívni, beszólítani azokat akik valóban együttműködni akarnak, és nem pedig rombolni.

T. I.: Elnök úr, legközelebb ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk, Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének a tartományi képviselőház első emberének köszönjük, hogy eljött az Újvidéki Rádió stúdiójába.

P. I.:  Köszönöm a megtisztelő meghívást.

T. I.:  Öreg Dezső és Ternovácz István volt a beszélgetőpartnere, köszönjük a hallgatóink figyelmét.

(Újvidéki Rádió, 2016. május 11.)

A szerkesztők engedélyével.