Ma, október 23-án az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 64. évfordulóján és a Köztársaság kikiáltásának 31. évfordulóján, nemzetünk újbóli öntudatra ébredésére emlékezünk. Olyan fellépés ez a világtörténelem színpadán, mely ismét bebizonyította, hogy büszke, önálló, szolgaságot nem tűrő nép a miénk. Miként oly sokszor a történelemben, most is megmutattuk, hogy saját értékeinket képesek vagyunk védelmezni a tőlünk idegen ideológiákkal, törekvésekkel szemben.

Ha visszalapozunk több mint ezer éves történelmünkben, megtapasztalhatjuk a Kárpát-medencében, Kelet-Nyugat kapujában megtelepedett magyarság életében mindig is ott volt a szabadság igénye.

Faludy György neves író így fogalmazott:

  „…Ezerhétszázhárom,
nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat:
egyszer minden száz évben talpra állunk
kínzóink ellen…”

Bár e forradalmak és szabadságharcok egytől egyig bukással végződtek, mégsem kudarcot jelentettek, hisz nem múltak el nyomtalanul. A Rákóczi-szabadságharc megakadályozta hazánk teljes beépítését a Habsburg-birodalomba, 1848/1849 beindította a polgári fejlődést. 1956 pedig beverte az első szöget a kommunizmus koporsójába, ahogyan Milovan Đilas fogalmazott: „a magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete”.

A forradalomhoz vezető úton a döntő lépést, Rajk László és mártírtársainak újratemetése, rehabilitációja adta meg. 1956. október 6-án összekapcsolódva a 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján megrendezett újratemetésen, több mint 100 ezres tömeg megrendülten és néma döbbenettel emésztette magában a tényt: koholt vádak alapján ártatlanokat végeztetett ki a hatalom. Ekkortól felgyorsultak a folyamatok: az egyetemeken lázas hangulat uralkodott, a feszültség átterjedt a gyárakra és a vidéki parasztokra is. Az egyetemisták pontokba szedték követeléseiket, gyűléseket szerveztek, majd október 23-án egy szolidaritást erősítő tüntetést a lengyelek mellett. A politikai vezetés válságba került és október 23-án egy békés tüntetéssel vette kezdetét a forradalom és szabadságharc.

1956. október 23-án megindult események soha el nem évülő felelősséget raktak a vállunkra, ezért nekünk nagyobb gonddal és tisztább lélekkel kell őrködnünk nemzeti létünk méltósága felett.

Nem véletlenül mondják, emberemlékezet óta mindig is a halottak tisztelete volt a jelen és a jövő alapja. Mert ez a tisztelet megtiltja az örökségük önkényes kezelését, arra kényszeríti az élőket, hogy az örökül hagyók által jóváhagyott célokat kövessék. Mi utódok tudjuk – mert megtanított bennünket a történelem arra –, hogy mit jelent ennek az örökségnek az önkényes kezelése, tudjuk hová vezet az előttünk járók által jóváhagyott célok feladása.

Több mint három évtized kellett ahhoz, hogy az 1956-ban vérrel és verítékkel kivívott szabadságot 1990-ben visszaszerezzük. És végre megszabaduljunk a tékozlók bűnétől: az árulásukkal behívott szovjet csapatoktól, az idegen megszállástól.  Valóban, több mint három évtized kellett ahhoz, hogy ott folytassuk, ahol 1956 októberének végén álltunk: a szabad, független és reményteli jövő kapujában.

1956 az emberi méltóság és a szabadság visszaállításának forradalma volt.
A szabadság a legfontosabb nemzeti értékünk.

A szabadság azt jelenti, hogy magunk döntünk magunkról.

Nem hagyjuk, hogy más államok, nemzetek érdekei befolyásoljanak bennünket.

Mi tudjuk csak, hogy mi hogyan szeretnénk élni.

A szabadságot és függetlenséget ma is, holnap is, mindennap meg kell védeni. Szerencsére manapság már nem fegyverrel, hanem okosan érvelve, közéleti, politikai, kulturális eszközökkel. És ebben a munkában minden magyarra, minden nemzettársra szükség van.

Az emlékezés egy kötelesség. Az örökösök örök felelőssége. A történelem természete ilyen: örökséget hagy, felelősséget rak a késői nemzedékek vállára. Ahogy Tamási Áron írja 1956-ról: „a kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött.”

Forrás:

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménynaptára. In: Tények könyve, Arcanum Kiadó, Budapest, 1997.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc. In: Tükör, 2018. 10. 23. (https://www.vajma.info/cikk/tukor/7656/Az-1956-os-forradalom-es-szabadsagharc.html)

Harmat Árpád Péter: Az 1956-os forradalom és szabadságharc története. In: Történelem cikkek, 2015.02.02. (http://tortenelemcikkek.hu/node/159)

Kecskés, D. Gusztáv: Menekültek 1956-ban és 2015-ben. HVG. (https://tti.btk.mta.hu/rolunk/sajto/1943-kecskes-d-gusztav-a-hvg-ben)

Éva-Erdei András: A Forgószél hadművelettel verték le az 1956-os forradalmat. In: Múltkor, 2010.11.04. (https://mult-kor.hu/20101104_a_forgoszel_hadmuvelettel_vertek_le_az_1956os_forradalmat)

Szakolczai Attila: Az egész ország forradalma (https://web.archive.org/web/20080118221929/http://www.rev.hu/html/hu/tanulmanyok/1956/rutgersh.html)