Az elmúlt időszakban Zentán, hetente, de főképp szerdánként, tanúi lehettünk annak, hogy a ráérő, magukat a többségnek nevező – mindössze két tucat – ellenzéki, miként igyekezett magát produkálni és demagóg, kitalált szólamaikat hangoztatni.
Aki egy kicsit is követte az eseményeket, vagyis a demonstrációnak nevezett, de már ötletében is elvetélt (szerencsétlen) kezdést, annak igazán feltűnhetett, hogy az idő, azaz a hetek múlásával, az egész történés, szinte zuhanó tendenciában vesztette a résztvevőket, s ezzel párhuzamosan a színvonalát is.
Még kezdetben szolid és emberi módon, szavalatok mellett, annak módját megadva igyekeztek hatást elérni, ám, az áhított eredmény és részvételi számok elmaradásával, a heti „tüntetgetés” egyre erőltetettebbé, mesterkéltebbé és leginkább, teátrálissá vált.
Jobbhíján, már-már megbotránkoztató és kicsinyes magatartás vált az egész „sétálgatás” jellemzőjévé.
A megafonokkal való kulturálatlan ordítozás, a plakátokkal való rongálás vagy a pártirodák előtti cirkusz, már régen túltett, a józanság és a jóízlés határán.
Az egész hercehurca és idétlen viselkedés csimborásszója, a Gimnázium épülete előtt tartott színjáték volt.
Zászlókkal felvonulva, szalagot kifeszítve, szónoklatok és képtelen hazugságok közepette játszották el az átadást, ezzel is inkább provokálva az ott közlekedő vagy épp bent tanuló diákságot.
Fittyet hányva arra, hogy az épület egy tanintézmény, ahol komoly oktatómunka folyik.
Az elmúlt héten, a Főtéren - mint már a korábbi események alapján megszokottá vált – szintén, komédiákba illő és a színpadias jelenetek sem maradtak el, kezdve a szendvicslobogtatáson át, egészen az összefüggéstelen és ocsmány hazugságok szajkózásáig, mindez enyhítendő a társaság kényszeres feltűnési viszketegséget.
Uraim, mire számíthatunk Önöktől ezen a héten?
Mivel kívánják saját magukat még inkább lealacsonyítani, Zenta polgárait pedig megbotránkoztatni?
Vagy ennyi lett volna? Ennyire futotta csak? Kiürült a tarsoly?
Kedves tüntetést szervezők!
Az eddigi „produkcióik” jellemkomikuma bőségesen megmutatta az Önök belső jellemét, mentális készségét és képességét közösségünk számára.
Végérvényesen bebizonyították, hogy ez az egész mennyire egy éretlen és szánalmas görcsölés, kaparózás, ahol már semmi sem szent, semmi sem érték…
Talán ez volt az eddigi szervezésük fénypontja vagy szereplésük hattyúdala!?
Mindettől eltekintve közölném Önökkel, hogy a színdarabjaik, a közönség azaz a polgárok előtt, sorra megbuktak!
E finita la commedia!